2013. december 24., kedd

Könyvek

Kiolvastam a Boltkóros babát vár című "alkotást", hááát ezek után nem nagyon izgat az alapkötet. De kis nyálas valaminek jó volt az Őslénypark után. 

Ezt követően végre kiolvastam az Égi éj könnyei című DL kötetet, ami nem okozott csalódást. 


2013. december 22., vasárnap

A Projekt

Kastélyok, helyek, ahova el kell menni:
Turai Kastély
http://www.turaikastely.hu/bemutatkozas/kastely/epulet.html
Patay Kastély Abaújszántó



2013. november 21., csütörtök

Sötét álom

Fagyott erdődbe lépek,
A levelek, mint csontok 
Ropognak talpam alatt.

Az iszonyat képei kísértenek
Fák kínban tekeredve várják a reggelt
Égő csillagok cibálják a éj palástját.

Félek... kezem hideg és reszket
Tébolyult szavakat suttog az Idő.
Még egy lépés...haldoklom?!

Eszméletlen ébredésben gyötrődöm,
Kegyetlen liget örzi várad 
Holt árnyak taszítanak a földre. 
 


Fény dereng, karodban pihenek
Jégmarta falakra mered szemem
Csak mosolyod éltet. 


Fagyos álomomnak vége
Élet meleg takarója borít
Hol jártam vajon? 

Karcsú tornyok, csipkézett bércen
Démonok őrzik lelked melegét,
Látogatókra támadni készen. 

...
Néha éjjel, ha szememre száll az álom
S dermedt országod falait meglátom
Érzem egy emlék hozzád köt, 
Mert szíved dallama bennem viszhangzik.



2013. október 10., csütörtök

Most olvastam


 1. A láthatatlan kisgyerek: nem mindennapi kis mesék, néhol borzongató, néhol tanulságos. Nagyon élveztem. 



Most abszolút igaz, hogy nem erre számítottam. Aki látta a filmet, és az alapján fog neki, hát … meg fog döbbenni Szerintem jó értelemben túlteng a könyvben a tudományoskodás, és pont ezért érthetőbb volt a koncepció. Külön érdekesség, hogy a film után meglepő, hogy egész mások maradnak életben… 

"God creates dinosaurs, God kills dinosaurs, God creates man, man kills God, man brings back dinosaurs.” 

― Michael Crichton

2013. október 6., vasárnap

Esti zene

Kiolvastam A láthatatlan kisgyerek c. könyvecskét, nagyon aranyos! Ajánlom mindenkinek!
És íme, egy régi-régi zene, amit imádok azóta is <3 br="">


2013. szeptember 22., vasárnap

Töprengve...

Néha elakadok, igazán...
Újabb és újabb lelkek sodródnak az életembe és néha érzem, szinte látom magam előtt, hogy szövődik egy-egy barátság szálakból anyaggá, szövetté. Vannak, amellyek az idővel felbonthatatlanná erősödnek, és vannak, melyeknek szálai elvékonyodnak, majd szertefoszlanak.

A barátságok is összecsiszolódással járnak, kompromisszumokkal. Melyek néha kellemesek, néha fájóak.
A napokban épp egy olyat kellett megkötnöm, melyhez egyáltalán nem fülött a fogam... sőt. Aki ismer, tudja, hogy völtak, s néha vannak sötét időszakok az életemben. Egyrészt mert olyasmit tettem, amire nem vagyok büszke, vagy mert átitatta az önzőség, vagy az önsajnálat. De az Életet megtanultam tisztelni és értékelni.
Ő azt mondja, már olyan sokakat vesztett el, s tudom nem hazudik. Érzem szinte a fájdalmát, a veszteségeit. De érzem azt is, nem hisz nekem mikor azt mondom megértem őt. Én is sokakat vesztettem el, szülőt és sajnos gyermeket is, és tisztában vagyok azzal is, hogy minden veszteség más és más. Mikor azt hisszük ennél nem fájhat már semmi jobban... az a Sors vagy nevezd minek akarod, megmutatja, hogy dehogynem... 


Ő azt mondja, fél az egyedüléttől...
Talán azzal haragítottam meg igazán, hogy mikor elkezdte ecsetelni, hogy fiatalon el kíván távozni innen, ráhagytam. Nem kezdtem el győzködni. Miért nem? Talán nem lennék jó barát? Azért nem, mert az önsajnálatot véleményem szerint nem szabad támogatni, megérteni. Igenis nem kell egyedül lenni, igenis fel kell állni és meg kell mutatni, nem másnak, nem a világnak, DE önmagunknak, hogy túl lehet mindent élni.
Aki ismer tudja mi a véleményem az öngyilkosságról, és igen van tapasztalatom... hanem is saját. De fenyegetett már olyan, akit a világon mindennél jobban szeretek azzal, hogy mire hazaérek végez magával... és igen hoztam már ki barátot öngyilkossági kísérlet után a pszichiátriáról....
Megmondtam neki is... mindig annak fáj, aki itt marad kétségek közt, hogy vajon én is hozzájárultam? Megtettem mindent érte? Miért, miért, miért?
Megkaptam tőle, hogy ő nem a gyerekem ne neveljem, és hogy semmi közöm ehhez ez az ő élete... DE TÉVED, közöm van hozzá, mert megosztotta velem, tehát ha nem teszek semmit, szinte bűntársa vagyok ebben. Igen az ő hibája is, hiszen azzal, hogy megosztotta ezt velem, és még ki tudja hány emberrel, a vállamra tette a felelősség súlyát... akár elismeri akár nem.

Ismét a kérdés, amit már korábbi bejegyzéseimben is veszegettem, mikor vagy jobb ember, barát, ha nyalogatod a másik sebeit, vagy jól seggbe rúgod ha hülyeségeket beszél? Mi a jobb, megfogni valaki kezét, vagy tükör elé állítani?! Te mit tennél a helyemben?!

2013. szeptember 16., hétfő

Súlyos hiányosságok :)

Idén nyáron három könyvet volt szerencsém olvani. Egyfelől végigrágtam az Éhezők viadalának trilógiáját (a második két kötetet immár angolul) és a Büszkeség és balítéletet. Az elborult posztapokaliptikus világból már szinte felszabadító volt Jane Austen kori romatikába csöppenni. Igen még mindig végtelenül vágyom, imádom és lelkesedem a romantikáért! Szép abba a hitbe ringatni magam, hogy réghen ez így ment, hogy férfi és nő között lehetett ilyen mélységesen bájos kapcsolat. 



2013. szeptember 2., hétfő

Ezt ma kaptam :)

"Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt! Ami fontos volt belőle, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?" Popper Péter

2013. augusztus 23., péntek

Idézet mára

"Az ember könnyen csinál magának egy öncsalási rendszert, ha nagyon akar valamit, ami ellenkezik az elveivel. Minél okosabb valaki, annál rafináltabbat csinál, és minél butább valaki, annál kevesebb elég neki - úgyhogy ez mindenkinek megy." Dr. Mérő László

2013. augusztus 20., kedd

Augusztus 20.

Egy cikkre leltünk, és ezt feltétlen megosztásra érdemesnek tartom. A sok sok csöpögős "magyarkodással" ellentétben én Ezt érzem: 

2013. augusztus 11., vasárnap

~ The future belongs to those who believe in the beauty of their dreams ~
"A jövő azoké, akik hisznek álmaik gyönyörűségében."

Eleanor Roosevelt

2013. augusztus 7., szerda

Esti hangulat :) / Evening music and poem



'How loud your heart is calling, love,
How close the darkness at your breast,
How hectic are the rivers, love,
Drawn through your dying wrist.

And love, what heat your frail skin hides,
As pure as salt, as sweet as death,
And in the dark the red moon rides
The foxfire of your breath." 


DL

2013. július 24., szerda

...


Ne nézz rám,
Ne olvass,

Ne zúzz szét,
Ne figyelj,
Ne könnyezz,
Ne félj,
Ne érezz...


Nem kellessz,
Nem értessz,
Nem hallgatsz rám,
Nem féltessz.


Enyém voltál
Hiába,
Szerettelek,
Ez hát az ára...

2013. július 14., vasárnap

Ezt ma kaptam és nagyon tetszik :)

"Most sajnos nem élhetek kedvem szerint, mert szigorlatozom. Most sajnos felvételizem. Most éppen skarlátom van, azért nem. Most házasodom, ez csak átmeneti időszak, most a feleségem terhes, ez is csak átmeneti időszak, most a gyerek még pici, átmeneti időszak, állást változtatok, átmeneti időszak. És eltelik az élet egy merő hazugságban, mert átmeneti időszak nem létezik. Amit az ember megél, az az élete. Késő a halál előtt rájönni, hogy húha, ez volt az életem! Azt gondolom, hogy maradékok nélkül végigélni azt, amit egy életkor, egy élethelyzet kínál - ez a titka annak, hogy jó vénségben és az élettel betelve haljunk meg." Popper Péter: Lélekrágcsálók

2013. július 7., vasárnap

Star Trek: Into Darkness

Tegnap végre eljutottunk moziba megnézni az új Star Trek filmet (köszi Anyu!!!). A magam részéről úgy érzem abszolút azt kaptam, amit vártam. Kicsit nosztalgia, kicsit akció, látvány, hallvány rendben! Szóval a magam részéről elégedetten távoztam, és örülök, hogy elmehettem, és ott néztem meg. Talán nem is baj, hogy így alakult, hogy kényelmesen (kb 10-en voltunk a teremben) élvezkedhettem. 
Gyerek korom nagy kedvence volt a Star Trek, minden formában (első kedvenc film, sorozat, és filmzene, sőőőt könyv!). 


2013. július 2., kedd

Perec

Fanni jele perec lesz a bölcsiben, öregszik :) Még csak most született meg, még csak most hoztuk haza a kórházból, és tessék! Már megint ott ülök vagy 40 másik szülővel egy fülledt csoportszobában, ahol nyomoroghatunk a kis sámlikon, és várjuk, mint kiskorunkban a Mikulást, hogy vajon melyik csoportba osztják be a mi picikénket, és vajon melyik csodás jel lesz az, ami elsőként meghatározza a gyereket. Erre persze nincs jó válasz. A fiam persze ezen is felháborodott, mert ő kitalálta, hogy a húgának bizony virág lesz a jele, és milyen felelőtlen anya vagyok én hogy ezt a csekélységet nem tudtam elintézni. Hát igen, itt roggyant meg elsőként anyai tekintélyem, és ez még csak a kezdet.  
Ismét tele vagyok félelmekkel, hogy vajon, jól neveltem-e, vajon képes lesz-e beilleszkedni egy közösségbe, és igen, vajon jó közösséget választottam-e. Csomó kérdés, és a választ tényleg csak az idő adja meg. Érdekes, hogy mindig szerettem a perecet, kicsi korom óta. Sőőőt volt egy mese, amit régen nagyon sokszor olvastam, és abban egy kislány mindig segített az iskolában a reggelinél előkészíteni az asztalokat. Szépen megterített, mindenkinek pöttyös bögréje volt (azóta is imádom és gyűjtöm a pöttyös bögréket), és a reggeli nem volt más, mint perec. 

Emlékszem rá, mikor Beni jelecskéjét, a házikót megkaptuk, annyira meghatódtam, ezt érzem most is. Mert most kellett először szembesülnöm azzal, hogy múlik az idő. Már nem csak az én kicsikém lesz, hanem jár majd bölcsibe, és annyi mindent fog tanulni, legfőképp az életről. Ez az első lépés, itt kezdődik az igazi elválás, és ez egyfelől remek dolog, az élet velejárója, másfelől cseppet szomorú is. Talán rossz sorrendben írtam, mert most vidámnak érzem magam. Boldog vagyok, hogy vannak gyerekeim, és hogy lesz egy kis perecem :)



2013. június 16., vasárnap

"Létünk olyan, mint a vonuló őszi felhők, A lényeg születését és halálát látni olyan, mint egy tánc látványa,
Egy emberöltő annyi, mint egy fényvillanás az égen,
Úgy elsuhan, mint a hegyi patak a meredek hegyoldalon."
Buddha 


2013. május 19., vasárnap

love

I hate the way you talk to me, and the way you cut your hair. 
I hate the way you drive my car. I hate it when you stare. 
I hate your big dumb combat boots, and the way you read my mind. 
I hate you so much it makes me sick; it even makes me rhyme. 
I hate it, I hate the way you're always right. I hate it when you lie. 
I hate it when you make me laugh, even worse when you make me cry. 
I hate it when you're not around, and the fact that you didn't call. 
But mostly I hate the way I don't hate you. 
 Not even close, not even a little bit, not even at all.

2013. május 15., szerda

zene mára

Madonna
 "Devil Wouldn't Recognize You"
As quiet as it is tonight
You'd almost think you were saved
Your eyes are full of surprises
They cannot predict my fate
Waiting underneath the stars
There's something you should know
The angels they surround my heart
Telling me to let you go

I bet he couldn't
I bet he couldn't recognize but I played right into it
Who am I to criticize
Somehow I'll get through it and you won't even realize
Falling through your own disguise

It's like over and over you're pushing me
Right down to the floor
I should just walk away.
Over and over I keep on coming back for more
I play into your fantasy
Now that it's over
You can lie to me right through your smile
I've seen behind your eyes
Now I'm sober, no more intoxicating my mind

Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
I do, I do

You almost proved yourself this time
That all the saints be praised
You hide your sadness behind your smile
And you keep your lost heartbreaks

The steps that edge along the ledge
It's much higher than it seems
That I've been on that ledge before
You can't hide yourself from me

I bet he couldn't
I bet he couldn't recognize, I still played right into it
Who am I to criticize
Somehow I'll get through it and you won't even realize
Falling through your own disguise

It's like over and over you're pushing me
Right down to the floor
I should just walk away
Over and over I keep on coming back for more
I play into your fantasy
Now that it's over
You can lie to me right through your smile
I've seen behind your eyes
Now it's over the more intoxicating my mind

Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
I do, I do

It's like over and over you're pushing me
Right down to the floor
I should just walk away
Over and over I keep on coming back for more
I play into your fantasy
Now that it's over you can lie to me
Right through your smile
I've seen behind your eyes
Now I'm sober, your more intoxicating my mind

Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
I do, I do

Even the devil wouldn't recognize you


2013. május 10., péntek

Barátság

Érdekes ez a fogalom, és valószínű, itt is érvényes a mondás: "ahány ház, annyi szokás". Sokan a barátokat is harácsolják, több tucat barátot tartanak számon, anélkül, hogy különösebben elmélyednének egy-egy lélekben. Ebben az esetben talán túlzás is barátokról beszélni, ezek sokkal inkább csupán ismeretségek, felszínes kapcsolatok.

Vannak, akik az arany középutat választják, és a sok-sok haver mellett, akad néhány barát, akiket valóban beljebb engednek, valóban jobban megismerik egymást kölcsönösen. Még a legelvadultabb magányos farkasnak is akadnak barátai, ha csak egy-kettő, de azért akad. És az igazat megvallva talán ők értékelik őket leginkább. De persze nem szeretnék általánosítani.

Ami miatt az egészbe belekezdtem, az egy másik gondolat, ami ennek kapcsán eszembe jutott, hogy vajon mivel szolgáljuk inkább a "barátság" intézményét? Ha mindenképp magunkhoz hasonlatossá, jobbá próbáljuk alakítani, formálni a másikat, kihasználva azt, hogy bízik bennünk, hatással vagyunk rá... Vagy sokkal inkább elfogadni annak az egyedi csodának, ami Ő maga. Sokat tépelődtem ezen az elmúlt időben. Valahogy talán az igazság mint mindig most is a kettő között van. Hiába a mérleg akkor jó, ha épp egyensúlyban van... legalábbis számomra. Egy egészen elvadult metaforát is találtam az elképzelésem szemléltetéséhez.

Ha a fejünkben elképzelünk egy virágot, ahogy elképzeljük a nagy Ő-t, a barátainkat, ott bent a lelkünkben ők tökéletesek. Ha megrajzolnánk az a virág hibátlan lenne. Figyelnénk, hogy a szirmok szépen, egyenletesen, szimmetrikusan helyezkedjenek el. De menjünk ki a kertbe... egész más lesz a látvány. Mert nincs tökéletes virág. Nem sima puha minden szirom, a leveleket megtépázta a szél, vagy a kártevők rágták meg. Mindenen van hiba, tökéletlenség... mégis ettől lesz Élő.

Ugyanez igaz a lelkekre is. Mikor megismerünk valakit, és még minden újszerű, az elménk a tapasztalatokból (korábbi életesemények, az illető eddigi cselekedetei, viselkedése stb) megkísérel megalkotni egy idealizált mintázatot. De ez nem az illető. És mikor idővel kezdenek előbukkanni a valódi személyiségjegyek, mi nem saját magához hasonlítjuk, annak feleltetjük meg, hanem a mi belső illúziónkhoz.

Persze itt most megint nem szeretném kisarkítani a történetet, nem az a jó barát, aki hagyja szó nélkül, hogy a barátai fejjel menjenek a falnak, és kötél nélkül ugrándozzanak hidakról. Szó sincs erről. Csupán azt fejtegetem, hogy mikor nagylelkűen tanácsokat osztogatunk jóról, rosszról, erkölcsről, etikáról, helyes és helytelen dolgokról, akkor...az a célunk, hogy a Barát személyisége közeledjen az általunk idealizálthoz? Valóban jobb ember lenne-e a változás által? Előfordul-e, hogy az ő személyiségétől teljesen idegen értékrendet próbálunk meg letuszkolni a torkán. És, ha az illető még érző lélek is... a szívére veszi-e majd, ha újra meg újra meghasonlottan áll majd előttünk, mert nem tudja megugrani a mércét... miért is?!

A kérdéskör azért foglalkoztat most ennyire, mert magam is újraértékeltem sok mindent. Hajdan, néhány éve, magam is hősi szónoklatokba kezdtem a hűségről, becsületről, erkölcsről, és volt olyan Barát, aki lesütött szemmel ült előttem, és láttam mekkora fájdalom ez neki. Mert azt éreztettem vele, hogy csalódtam benne, hogy megbukott előttem, mint ember... most utólag azt érzem, akkor én, ott nem voltam barát.  Én buktam meg. Mert nem feladatom bíráskodni, arra ott van mindenkiben a jó öreg Tücsök Tihamér. Az én dolgom az lett volna megérteni, elfogadni, hogy ő is Ember. Sokkal fontosabb lett volna érzékeltetnem vele, hogy nincs egyedül a gondjaival.

Azt hiszem, ahogy meg kell tanulni járni, beszélni, írni, olvasni, úgy ... meg kell tanulni Barátnak is lenn. Csöndben lenni, amikor nem hív, megvárni, hogy ő keressen. Megfogni a pillanatot, amikor szükség van ránk.

2013. május 4., szombat

2013. május 3., péntek

Mert "Minden illúzió" :)





"I feel your heart it beats against
The side of my face
I'm holding on the memory
Of our embrace

I see your smile and I'll never want it to fade again

You find your way trough hide-aways
In the back of your mind
Let's hope I find the energy
I'll never deny

I feel alive, you saved my heart
I lost control
I feel alive, you saved my mind
I wanted you to know

I'm holding on the fairytale
Of our embrace

I feel alive, you saved my heart
I lost control
I feel alive, you saved my mind
I wanted you to know"

2013. április 25., csütörtök

E-mail

Ha azt érzed vonz a monitor, és báááámulod, és várod AZT az e-mailt és nem jön... MENJ TÁNCOLNI! Tánc közben egy másik világba kerülünk, ahol bármi lehetséges...


2013. április 23., kedd

Egy toll a holló szárnyából...

Elsirattalak, elengedtelek
Százszor meg százszor megértettelek.

Könnyed folyt arcomon, és hagytam 
Hogy édes bús hangod magával ragadjon. 

Szívemben fészket építettem
Sebeidet ápoltam, lelkedet féltettem. 

Törött szárnyú hollóm visít az éjben, 
Magányos utad járod az örök Sötétségben. 

Kegyetlen betűk tépik életem
Vérem hull, többé nem kellesz nekem!

Gyengéd kezek, mohó ajkak százai várnak
Védd csak a várát erkölcsöd ködfalának. 

Elbuktál sokszor, elbuksz még többször,
Mert ki önmagától fél, nem kel fel a Földről. 

Szépséges hollóm, szárnyal az éjben, 
Keresi a társát az örök Sötétségben. 

/ kieg 2013. 05.03. /

Alkonyodik, rám borul egy szoba emléke
Egy érintés, édes csók sosem volt érzése.

Halott virágok illatát tavaszi est hozza
Egy magányos élőholt béklyóit eloldozza.

Álmomban a Halál madara ült ágyam mellett
Nézett szép szemével, de többé nem kísértett.

Egy árnymadár emléke illan az éjben,
Megleli társát a Hajnal Fényében...





 

2013. április 8., hétfő

Dorian Gray arcképe, avagy a gótikus irodalom mennyire igaz a XXI. században

Az idei 4-diket kedvenc férjemnek köszönhetem! Vannak könyvek, amiknek rosszabb a híre, mint a tartalma :D ez is épp olyan. Egy élmény volt! A történetet szinte mindenki ismeri, azonban nagyon sokat rosszul értelmezik... úgy gondolom felvehetnék a kötelezők közé, mert érdekes jellemrajz, és a mai ember számára is tartogat értékes gondolatokat. Íme egy kis idézet, egy kis hangulat:
"Kevesen akadnak közülünk, kik néhanapján föl nem riadtunk virradat előtt, akár ama álmatlan éjszakák után, melyeken majdnem beleszerettünk a halálba, akár a borzalom és babonás gyönyörök éjszakái múltán, mikor a gyvelőnk kamráin magánál a valóságnál is rettenetesebb kísértetek suhannak, tele azzal a friss élettel, mely minden különösben ott leskel, és örökkévalóságot biztosít a gót stílnek is, mivelhogy ez
a művészet valóban jellegzetes művészete azoknak a lelkeknek, kiket megzavart az álmodozás nyavalyája. Fehér ujjak motoznak a függönyökön, mindig határozottabban, s reszketni látszanak. Fekete, lidérces formákban néma árnyak lopakodnak a szoba sarkaiba és ott leguggolnak. Künn madarak rebbennek a lombok közt, vagy munkájukra sietők zaja hallik, vagy sóhajt és zokog a lankákról lejövő szél, mely körüljárja a hallgató házat, mintha félne fölkelteni az alvókat , de azért az álmot mégis ki kell hívnia bíbor barlangjából. Egymásután lebben föl a fátyolok vékony, sötétes hálószövete, és a tárgyak fokonként kapják vissza alakjukat, színüket, mi pedig figyeljük, hogy formálja vissza a világot a hajnal ősrégi módszere szerint. A vak tükörbe ismét beleköltözik az alakos élet. Az eloltott gyertyák ott állnak, ahol hagyták őket, és
mellettük van a félig fölvágott könyv, melyet lapozgattunk, vagy az alélt virág, melyet a bálban hordtunk, vagy a levél, melyet féltünk elolvasni, vagy nagyon is sokat olvastunk. Úgy látszik, hogy semmi sem változott meg. Az éjszaka valószerűtlen árnyaiból visszatér a való élet, melyet ismertünk. Ott kell elkezdenünk, hol abbahagytuk, és akkor úrrá lesz rajtunk az a rettenetes megérzés, hogy egyforma szokások fáradságos körtáncában szükségszerűen tovább működik az energia, vagy vad vágy ragad meg bennünket, vajha egy reggel szemünk más világra nyílna, mely örömünkre újjáalakult a sötétben, olyan világra, melyben a tárgyaknak új alakjai és színei volnának, megváltoznának, vagy más titokkal találkoznánk, egy új világra, melyben a múltnak kevés vagy semmi helye sem volna, vagy legalább nem élne tovább a kötelesség vagy megbánás öntudatos formájában, mert még az örömre való gondolásnak is megvan a maga keserűsége, még a gyönyörre való visszaemlékezésnek is megvan a maga fájdalma."

2013. március 31., vasárnap

Széljegyzet...

Az embert sokféle lélekkel hozza össze a sors. Vannak, akik mellett elsétálunk anélkül, hogy különösebben észrevennénk őket, talán ez a leggyakoribb. Vannak, akik már elsőre taszítanak minket, kisugárzásuk vagy megjelenésük miatt. Skatulyákat készítünk, és beledobáljuk a lelkeket. Van, aki először komoly vizsgálatnak veti alá őket, van, aki csak a felszín, vagy rosszabb esetben a látszat alapján ítél...
A magam részéről, én a megérzések híve vagyok, és eddig általában be is jött. Ha egy személlyel kapcsolatban azt súgja a szívem, hogy tartózkodjam tőle, mert sugárzik belőle valami ellenszenves, jobb nem erőltetni a dolgot. Viszont, ha valaki a látszat ellenére valamiért vonz, akkor érdemes megkapargatni a felszít, meg néhol igazi kincsre lelhetünk.
A kapcsolataink nagy része, legyen szó barátokról, szeretőkről, társakról abból a szűk szegmensből kerülnek ki, akik valamiért felkeltik érdeklődésünket. Itt is sokat nyom a látszat a latba, azonban intelligensebbek ezen túl tekintve megláthatják a többiek mélységét is. Persze ehhez sok idő, és nem kevés energia szükségeltetik, a türelemről nem is beszélve.
Az a tapasztalatom, hogy könnyű haverokat szerezni, szinte bárkivel képes vagyok percek alatt bármiről elbeszélgetni. Elég csupán egy-két jó kérdést feltenni, kipuhatolni kinek mi a gyengéje, aztán már megy minden a maga útján.
Azonban barátokat, igazi hű társakat már nehéz. Egyfelől mert ehhez egyedül kevés vagyok.
Sokan eleve passzívan állnak hozzá a másikhoz, egyedül meg nem lehet egy "kapcsolaton" dolgozni. A fair play híve vagyok. Általában azt adom, amit kapok, olyan mértékben, ahogy érkezik. A részemről ez is egyfajta passzivitás, ami elsősorban védekezés gyanánt alakult ki. Másfelől, a mai felszínes világban (utálom az általánosítgatást... hehjó önellentmondás :P), keveseknek döntök úgy, hogy beljebb engedem őket. Miért? Mert azt hiszik a leírt, kimondott szavaknak nincs jelentősége.
Okozhatnak fájdalmat, örömet, mindegy nekik... ezzel nem értek egyet. A leírt, kimondott dolgoknak ugyanúgy jelentősége van, értéke van, ahogy egy érintésnek, egy tekintetnek. Csak a mai interneten élt világban ezt egyre többen elfelejtik.
Ezért tartom fontosnak a személyes találkozást, mert ... ott kevésbé lehet csalni. Ott látni mindent. Érezni a hang tónust, hogy melyik szót szánták ironikusnak, melyiket viccesnek és még így is akadnak félreértések. Ott látni a másik szemében a mélységet, fásultságot, fájdalmat, unalmat, bánatot, örömöt, meghatottságot... többet, mint, amit a szavakkal el akarna, szeretne, merne árulni.
Mostanában több új ember, barát, lélek érkezett az életembe. Vannak köztük könnyű esetek, akikkel már most tudom, látom, hogy hosszú felhőtlen barátság vár ránk, mert annyira sok mindenben megvan az összhang. De vannak, akik komoly fejtörést okoznak... Vajon megéri-e foggal-körömmel ragaszkodni valakihez, akiben látom az értéket, habár még ő maga sem hiszi el önmagáról. Illetve, van-e értelme megpróbálni megtartani vele a kapcsolatot, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy számomra többet jelent az ő jelenléte, mint neki az enyém. Persze lehet, hogy tévedek, de nem tudom, nem tudhatom. Mert a cselekedetei ezt mutatják, a szavaival meg összezavar... Sosem tudhatjuk a másik lelkébe dobált kavicsok milyen visszhangra találnak…
És persze van még egy "típusa" a kapcsolatoknak. Amikor valakivel találkozunk és minden tökéletes, és rájövünk, hogy többet és többet akarunk a másikból. Azonban az évek, az élet eseményei az ilyen tökéletes párokat, barátságokat is eltorzíthatják.
Hányszor halljuk, hogy egy nagy szerelmet tönkre tesz a bizalom csorbulása (hűtlenség, alkohol, pénz, erőszak), az érzelmek kihülése. A rózsaszín köd kellős közepén persze még minden szép és jó, azonban az idővel mind közelebb és közelebb kerülve a másikhoz, már körvonalazódik a valódi személyiség.
Az az igazi próbatétel az a bizonyos „jóban rosszban” együtt maradni, kitartani. Mikor megtudod a másikról, hogy beteg, olyan beteg, hogy talán élete végéig ápolásra szorul, hogy talán nem tud megajándékozni gyermekekkel, vagy akár, csak olyan hivatást választ, melyben folyamatos létbizonytalanságban kell élni. Az igazi próba az, ha látod, hogy a másik sebzett lélekkel érkezik haza, akár nap mint nap, és tőled várja, hogy meggyógyítsd, és ilyenkor félre téve a napi bosszúságokat, a saját önző kis egyéniségünket, leülni mellé, és megfogni a kezét, letörölni a könnyeket, és mosolyt csalogatni az imádott szemekbe. Az az igazi szeretet, mikor képesek vagyunk önmagunkon túllépni, és valaki mást előtérbe helyezni, ahogy egy anyának mindig az a legfontosabb, hogy a gyermekei kapjanak enni, és addig nem alszik nyugodtan, míg nem tudja biztosan, hogy lement a lázuk.
Ez érvényes a barátságra is. Számomra ez annyit jelent, ha fontos nekem valaki, rászánom az életemből az időmet, próbálok neki segíteni, olyankor az övé a lelkem egy része. A figyelmem. De ez egy kétirányú játék, mihelyst billen a mérleg, az egyensúly hiánya már önmagában pusztítást végez. Egy valódi barátságban a másik tükröt tarthat elém és nem kell a kritikáját jól becsomagolt ajándékként átnyújtania nekem. És ezt megtehetem én is, sőt, kötelességem.
"Oly távol vagy tőlem, és mégis közel" avagy sajatmagam.exe
Az internet átka és előnye. Közelebb kerültünk egymáshoz. Azt sem tudjuk, ki ül a másik végén a kábelnek, de már ráöntjük titkainkat, vágyainkat, önmagunk egy e-mailben csatolható kicsinyített másolatát. De vajon jól választjuk ki a tömörítés előtt a file-okat? Mi van, ha pont azokat a tulajdonságainkat toljuk a másik arcába, amitől elriad. És vajon, mindenkinek ugyanazt kell elküldeni? Vagy személyre szabottan? Mindenki máshogy csinálja ugyebár.
Van, hogy rosszul pozicionáljuk magunkat a másiknál, és nem jó dobozkába kerülünk. És van úgy, hogy már túl késő.
Tabula rasa egy emberi kapcsolatban? Valóság vagy illúzió, erre keresem most a választ.




2013. március 29., péntek

Idézet mára

"Van, hogy éppen azt bántod, akit legjobban szeretsz, akinek a legtöbbet, legszebbet, legjobbat akarod adni magadból mindig. De valamiért mégis megbántod. Szóval, tettel, türelmetlenséggel... őt, akitől jó szót, türelmet, szép érzéseket kaptál, kapsz. Akinek létezése értelmet ad neked. A te létezésednek. És mégis, őt bántod. Őt, akit végtelenül szeretsz. És ezért egy idő után már nagyon fáj. Lehet, hogy ő megbocsát, de tudod, legbelül érzed, hogy ez nem ilyen könnyű, érzed, hogy távolságot vet közétek. És ekkor csak egy dologra vágysz. Hogy megöleld, olyan erősen, olyan szorosan, hogy szinte már fájjon, hogy összeolvadj vele, a két test melege izzóvá váljon, és ez a tűz, ez az izzás megöljön, elégessen minden rosszat, minden bántást, bánatot, fájdalmat. Megtisztítson."

Csitáry-Hock Tamás

2013. március 26., kedd

Idézet mára: Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

De köztünk a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása tragikusan él tovább abban az önmegtagadásban, amely korlátokat szab életünknek. Meg vagyunk büntetve azokért a dolgokért, melyeket visszautasítunk. Minden impulzus, melyet megfojtani igyekszünk, ott tenyészik a lelkünkben és megmérgez minket. A test vétkezik egyszer és végzett vétkével, mert az akció a tisztulás egyik módja. Semmi sem marad meg belőle, csak egy gyönyör emléke vagy egy megbánás gyönyöre. Az egyedüli módja, hogy megszabaduljunk egy kísértéstől, ha megadjuk magunkat neki. Állj ellent neki és a lelked belebetegszik a vágyódás után, amitől maga tiltotta el magát, az epekedéstől az után, amit szörnyeteg törvényei szörnyeteggé és törvénytelenné tettek.

2013. március 22., péntek

Szirom

Vannak dolgok, amik csak egyszerűen megtörténnek, és az ember arra ébred, hogy nem álmodik :)


2013. március 17., vasárnap

Steampunk bál




 


A zene, ami a képeket ihlette, szóval, amire billegtem :)
Plastic blue invitations in my room.
I've been waiting here for you.
Reservations made for two.
Sunlight fading.
Black toungues speak faster than the car can crash.
You supply the rumours and I'll provide the wrath.
Romance is breaking every heart in two.
Casting shadows in the pale shade of blue.
Plastic blue conversations in my room.
Saving ever tear for you.
Trusting ever word untrue.
Twilight fading.
Fate changes faster than the death of light.
You supply the envy and I'll provide the spite reflections.
Cutting every face in two.
Casting shadows in the pale shade of blue.

3. immár angolul a Futótűz

Idei harmadik olvasmányom, az Angliában beszerzett, Catching fire, melyet magyarul Futótűznek fordítottak... A könyv nem maradt el a várakozásaimtól, bár az elsőhöz képest jóval lassabb, s csak a végén pörögnek föl az események, akkor viszont szinte már a követhetetlenségig. De megéri, ismét van benne dráma, vér, szerelem (és még mindig nincs rá ötletem, melyik lesz a győztes befutó pasi). Pedig bármennyire is fáj, de tudom előre ezt a szerelmi háromszöget a végére fel illene oldani... Megyek ebédelni, mert számítógép függőséggel lettem ismét vádolva :)
És visszatértem.  Mivel senki előtt nem szeretném lelőni a poént a könyvvel kapcsolatban, csak annyit fűznék még hozzá, hogy idén jön a film ebből a részből is, amit érdeklődve várok... azzal a megkötéssel, hogy a filmadoptációs sosem adják vissza a könyv hangulatát, legfőképp az ilyen E/1 személyben írtak esetében nem. 



2013. március 1., péntek

Crysania's Tears

Fighting your nightmares
Wrestling with your fears
Sacrificing everything for you

Burned and tortured by the demons of your soul
Covering you with my self
So that no harm may come to you
I use my love to protect you
Give my soul to be with you
But you do not love me
For your only love is your magic
Your power is your only passion
Yet I can't get you out of my head
Your soft velvet black robes
The burning heat that radiates from you
The soft smell of rose petals, spices, and decay

The piercing gaze of thoughts golden hourglass eyes
The smooth, gold-tinted skin
Your thin, blood stained lips
And then I see the truth
When my eyes can see no longer see

I see my failure
I see my naive ness
And then a single tear finds it's way out of my sightless eyes

Now I look into my mind
And relive every moment
But even so
I would have done it all over again

And I realize that sometimes I meet you in my dreams
And as I look back I wonder
Did I ever have a place in you heart 


Innen idézve 

2013. február 25., hétfő

A lélekörző


Tomboló vágy a néma sötétben
Lelkem omladó kertjében állva
Lesem a közelgő vihart.

Haragos könnyek az arcomon
Értelem hol vagy most?
Harcom ellened elbukott...

Sötét szárnyak borulnak rám
Az órában leperegtek a szemek
Hideg érintése megégeti szívem...

Ismeretlen táj, torz fák mindenütt
A sóhajtó szél idegen nyelven dalol
Távolban egy Torony, mely rég kísért...

Arcom fekete bársonyhoz simul
Könnyem felszárítja az izzó mágia
Sötét árny hív, immár az övé vagyok.

2013. január 15., kedd

Második

Bevallom ebben az esetben a filmet láttam először, és már az is nagyon megfogott. Mikor megtudtam, hogy könyv alapján készült, már éreztem, hogy ezt olvasni is kell. Bármilyen szörnyű, hogy gyerekek gyilkolják egymást, ezt már a Végjátékban úgy mond megszoktuk. Tudom, hogy mi a szerepe enne, és ebben a könyvben sem kellett csalódnom. Letehetetlen! Most be kell szereznem a 2-3. kötetet! 
 
 
 


2013. január 5., szombat

Az első

Íme az Ender Saga egy újabb darabja, melyért már évek óta nyávogok, hogy ugyan miért nem fordítják már le. Sajnos azt tudomásul kellett vennem, hogy egy ilyen horderejű alkotáshoz az én angolom még biza kevés. De eljött a karácsony és juhéj meglett! (ezúton is köszi, köszi)
Ez a könyv is bekerült a kötelező olvasmányok listájába, már, ami a magam részéről vezetek. Tény és való, hogy nem egy kommersz alkotás, nem lehet rá azt mondani, hogy mindenki számára könnyedén befogadható, de talán ez nem is baj. Szóval, aki az Alkonyat és a Harry Potter stílusához szokott és azt a felszínes, át nem gondolt történetvezetést várja egy könyvtől, az ehhez hozzá se nyúljon, mert csalódni fog. A Végjáték végén pár mondatban említést tesznek arról mi is lesz a Földel, és az Ender árnyékában már sejthető, hogy is alakulnak a dolgok, de ebben a könyvben végre részletesen is olvasatunk minderről. 
Mindig meghökkentő a zseni gyerek gondolata, és azt hiszem ha a tükörbe nézünk, őszintén, talán csak nagyon kevesen vagyunk azok, akik tényleg hallgatnának egy gyermekre. Illetve, ami engem még nagyon megfogott, az pont az a történetben, hogy általa el tudom képzelni Hitler, Sztálin, Napóleon, Nagy Sándor, hogy mozgatta maga körül a szálakat, ember volt mind, és mégis tudtak valami pluszt. Jó helyen voltak jó időben, vagy jó alakították maguk körül az eseményeket. 
Vajon hány olyan ember van, legyen az családtag, barát, tanár, újságíró, politikus, akiben hiszünk, bízunk és nem is sejtjük, hogy a lelke mélyen egy Achilles. Aki nem érti a végét, olvassa el ;)