2015. december 25., péntek

Boldog Karácsonyt!


Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek! 

Új idők

Gyűjtögettem, gyűjtögettem és végre le is ültem, hogy mindezt le is írjam... Mostanság kevés idő jut blogolni (nagy szomorúságomra), de ha mást nem legalább ígérgetem magamnak, hogy maaaajd!  


Dübörög a masszőrsuli, amiben jó, hogy megvan a Svéd modul!!!yeeeee!!! Aminek része volt a kismama és a babamasszázs!!yeeeee!!! Januártól már nagyon szeretnék ebben dolgozni, de mint kiderült ez sem megy olyan egyszerűen, de úgy nem is értékelném ugye... Így most végre elő lehetett venni a fantáziát, a kreativitást, a vidámságot és minden egyéb ösztönző érzelmet, mely támogat abban, mit és hogy is szeretnék tenni a jövőben. Lehet bolondos gondolat, de úgy érzem most bármi lehetséges, és kivételesen hiszek is most ebben. Bizakodó vagyok! 


A projektmunkámnak november 30-al végére értem, és rögtön meg is érkezett a karácsonyi őrület. Mintha az utolsó munkában töltött napom óta folyamatosan futnék... De itt a Karácsony, szép és meghitt a hangulat és nem is volt annyira feszkós, mint lehetett volna (ezért hála a férjemnek, aki tegnap kb. 5 percenként simogatta meg a vállam, és adott egy puszit, hogy nyuuuugiiiii). Idén csak egy mézeskalács halmot sütöttem, a többit rábíztam a pékségre. Sokkal jobb volt így. Nem hergeltem bele magam olyan tevékenységekbe, amikhez igazából nem volt kedvem, és mástól sem vártam el ugyanezt. Könnyebb és szebb így. 



Olvasmányok szépen állnak sorban az alábbiak szerint: 

Túl a kék eseményhorizonton - folyamatban 
Dűne II. - folyamatban 
El szeretném olvasni:
Az Átjáró sorozat további kötetei
Csapda 2-3.
Interstellar és a tudomány (új!! kari ajándék)
13. harcos (szintén új!!) 
Végtelen történet
Árvák hercege (még tavaly karácsonyra kaptam, és idén nem jutottam a közelébe sem.... szégyenlem is magam) 
Tesómtól kaptam kölcsönbe pár vámpíros könyvet, jó lenne elolvasni őket. 

Filmekben is dúskálunk, hisz végre vannak esték, mikor nem kell arra gondolni, hogy holnap csörög az óra. Új film volt, a már fentebb könyv formában említett Interstellar - Csillagok között c. film, amit ajánlok mindenkinek. Sci-fi is, drámai is, és nem mellesleg izgalmas, és jó nagy csavarok vannak benne (nem csak azok, amik összetartják az űrhajót). Kedvcsinálóként spoilermentesen arról szól, hogy a Földön pusztul az élet, és az emberiség előtt megnyílik a lehetőség, hogy elmenjen és megnézzen magának pár új bolygót potenciális új otthon létesítése céljából. Van A B és C bolygó, melyik és miért lesz a befutó.... Mi van azokkal, akik otthon maradtak? Lehet-e őket is vinni vagy nem? És az érzelmi szál... mi van, ha az egyik elküldött űrhajósnak otthon maradt a családja, elsősorban a kislánya, akivel különlegesen mély kapcsolata volt. Nem mondom, hogy nem könnyeztem a filmen, de nem volt csöpögős, sőt gondolkozós... Tényleg érdemes megnézni! 



Végül egy idézet, amit ma találtam, és nagyon szíven ütött... 


"Suppose I were to tell you that the meaning of dreams

Is not all that it seems and the ultimate truth is a lie.
And you are just a puppet who can dance on a string.
Do you feel anything? 
Would you laugh? would you care? would you cry? 
But the meaning of life is a mystery, how can anyone disagree? 
And the music is a symphony which we play in a minor key.
I am a mirror. I am a mirror. looking at me you see yourself
I am a mirror. I am a mirror. every face is someone else.
Look at me smile and you're the clown. and if I dance you turn around.
Look in my eyes and see your tears until the music disappears."

2015. október 6., kedd

Megjártam az Árnyak Völgyét, míg kerestem az utam a homályban. S mikor már lelkem szertefoszlani látszott megleltem egy halvány ösvényt, amit az ezüst Hold és a csillagok világítottak meg csupán. 
Rátérve e vékony kis csapásra éreztem, hogy lelkem békességgel telik meg és figyelmem el tudom végre fordítani a világ nyűgétől. 

2015. szeptember 27., vasárnap

Time to change!

Április óta járok masszőrtanfolyamra, mert már évek óta szeretnék ezzel foglalkozni. Tulajdon képpen mindig is ha valamiről mélyebb benyomást akartam szerezni, azt megérintettem. Legyen szó egy kovácsoltvas kapuról, vagy egy ruhadarabról. A másik oka egy régi történet, amit még édesapám mesélt nekem. Azt fejtegette, hogy ha valakire mélyebb benyomást akarunk tenni, ha a mondanivalónknak súlyt adni, érintsük meg az illetőt, mert az érintés mindig jobban megmarad. Azt mondta figyeljem meg azokat a szituációkat az életemben, ahol a párbeszédet érintés is követte, sokkal jobban megragadnak azok az emlékek, mert egy más jellegű érzékelés is kapcsolódik az emlékhez. Azóta mindig figyelek erre, és valóban látok magam is igazságot az ő meglátása mögött. 
Ezzel szinte párhuzamos egy másik élmény június óta új munkahelyen dolgozom és sok szempontból mondhatom, hogy új, és eddig nem tapasztalt élményekhez jutottam általa. Olyan magasan képzett, okos, kreatív csapatban lehetek, amilyennel eddig nem volt szerencsém együttműködni. És, ami különösen jó érzéssel tölt el, hogy tőlem is a maximumot várják el, és ha valamit nem tudok, megtanítják!!! De persze sikerült belecsöppennem egy projekt végébe, és ahogy közeledik a zárás, úgy nő a nyomás, nagyobb a feszültség, és a meglévő munkákat egy megadott határidőig kell tejesíteni... most néha azt látom ez képtelenség, de még bármit hozhat a jövő. Már ott tartunk, hogy túlórázunk, nyomjuk együtt, de, ami különösen jó érzés, hogy nem ütjük vágjuk egymást, hanem úgy érzem, összekapaszkodunk és úgy próbáljuk meg ezt az embertpróbáló időszakot átvészelni. Persze igen itt is vannak súrlódások, sokáig bevallom ridegnek éreztem a társaságot, ma már inkább azt mondom, hogy nehezen oldódik mindenki, és sok a stressz. 

Ezt a két élményt most mégis valahogy mérlegre kellett tennem. Mert bár inspiráló és kihívásokkal teli a munkám, mégis azt érzem, ez az, amire azt mondják, két végéről égeti a gyertyát. Csütörtökönként, mikor a masszázs suliba megyek, megnyugszom, és ellazulok, nem félek, nem szorongok. Örömmel tölt el, hogy ott lehetek, mert úgy érzem minden nappal közelebb kerülök ahhoz, amit szeretnék. Segíteni szeretnék az embereknek, hogy ne legyen már mindig mindenki ideggombóc. És igen önző vagyok, mert segíteni szerernék magamon is, mert bennem is buzog a megfelelési kényszer (ahogy a férjem hívja) és ez nem hogy nem jó, de egyenesen önpusztító tud lenni. 

Nem minden lehet az én hibám, bár folyton felveszek olyasmit is, amihez végső soron semmi közöm, DE azért sok mindenhez én is hozzájáulok, hogy úgy alakuljon az életemben, ahogy. Most egyszerűen összeszedtem, min kell változtatni: 

1. Lesz...rom!: Meg kell tanulnom, hogy két fülem van, és vannak dolgok, amik az egyiken be a másikon ki mennek... azaz el kell tudnom engedni olyan megjegyzéseket, ami rosszul esnek, de igazából nem nekem szólnak. 

2. Hiszek magamban!: Ha én nem hiszem el, hogy képes vagyok véghezvinni valamit, más miért higyjen bennem?

3. Nekem is lehet igazam!: Meg kell szólalnom, ha mások igazságtalanok velem, ki kell tudnom állni magamért. 

4. Kevesebb agyalás!: ez valahol még nagyon rég kezdődött, én ilyen vagyok mondtam eddig, mindig folyton rágódom, őrlődöm mindenen. (Miért bánt velem így, mikor nem érdemlem meg, biztos valamit rosszul csináltam stb.) Ez valahol az előzőekből következik. És kicsit kapcsolódik az elsőhöz. Tudni kell félretennem a dolgokat, ez rettentő nehéz számomra, ha valami megüli a lelkem, nehezen szabadulok meg tőle. Frusztrált és ideges leszek. És előbb keresem magamban a hibát, mintsem kijelentsem a másikról, hogy ő a szemét... Pedig ez sokszor így van és pont. 

5. Nem menthetek meg mindenkit!: Ha az ember jó hallgatóság, és a másik még azt is érzi, hogy te figyelsz rá, visszakérdezel, ez sokszor azzal végződik, hogy ülsz a verem alján, és energiavámpírok lakmároznak a lelkeden. Őket persze nem nagyon érdekli veled mi van, de nálad le lehet pakolni a gondokat ez a lényeg. Szeretem az embereket, a magam módján és néha úgy gondolom sokkal jobban figyelek mint mások, mert megérzem azokat az apró rezdüléseket mások hangulatában, amik arra utalnak, valami jó vagy netán rossz dolog történt velük. És én persze mindig rá is kérdezek :)

Sok-sok olyan ismerősöm, barátom akad/akadt, akikre érdemes volt ennyi időt szánni, akikkel ezáltal mélyült el úgy az ismeretség, hogy valódi barátság alakult ki, de bizony akadtak nem kevesek azok közül is, akikre egy köszönés is sok lett volna én még is évekig tartottam ki mellettük. 

6. Néha a kevesebb több!: röviden tömören time management, vagyis ne vállaljam túl magam.Ezt csinálom, mindig... 


A fentiek alapján azt kell mondjam, hogy ELÉG VOLT! Most van az a pillanat, amikor MEGVÁLTOZOM! Mert muszáj, mert érzem, hogy egyik betegségemből sétálok a másikba, hogy ígérgetek, és nem tudom megtartani, elvállalom, és nem tudom elvégezni, hogy szétszakadok, és azokra nem marad időm és energiám, akik nem érdemlik meg, hogy így legyen. 
Azért szeretnék élni, mert jó élni, és nem azért mert muszáj. Nem akarok mások hülyeségén idegeskedni, nem akarok tanácsokat adni úgy, hogy én sem tudom mi a helyes, és legfőképp ha azt a tanácsot nem is várja senki. 
A saját utamat szeretném járni. Végigjártam már a sötétséget, a szomorúságot, a bizalmatlanságot, mert mindig ezeket keresetem akarva akaratlan. DE most eldöntöttem, és hiszem, hogy ez nem visz sehova. 
De ha előre nézek, tudom a célom, és ha kis lépésekkel is de haladok felé, ha hiszek magamban, és abban, hogy amit teszek az jó, és hasznos, akkor én megváltoztathatom azt amiben élek. Nem mutogatni akarok, hogy kinek a hibája, az én hibám ha nem lépek, és ezt most már látom, és van erőm úgy érzem, hogy lépjek, előre, ki a napfényre az Életbe :)

2015. szeptember 2., szerda

Elmaradások


Kevés az olyan nyár, ami ez ideihez fogható. Egyfelől, mert ilyen nagy forróság, ilyen hosszú ideig szerintem évek óta nem volt. Másfelől annyi minden történt, hogy a blogot valóban kicsit el kellett hanyagolnom. Sokszor pislogtam rá, sőt néha-néha el is kezdtem egy bejegyzést, de sosem volt sem türelmem sem energiám befejezni. Majd talán most eljutok a megosztás gombig. 



Kezdem az olvasmányokkal, amik a nyáron a kezembe kerültek. Május végén végre megkaptam a Valahol messze c. könyvet, ami az Emlékek őre sorozatból még hiányzott. Annyira magával ragadott ez a világ, hogy a Hírvivőt is újraolvastam, hogy végre összeállhasson a teljes kép. Elképesztően jó! Biztosan újra fogom még olvasni! 



Ezt követte a Dűne, amit már évek óta tervezek elolvasni. Gyerekkorom óta sok emlékem kötődik ehhez a történethez, kezdetben annyi, hogy nagyon féltem a férgektől, pedig akkor még fogalmam sem volt róluk, hogy pontosan micsodák. De tudom, hogy borzolta a fantáziámat. Aztán egyszer tini koromban nekifogtam, de nem olvastam végig. Ám most csak úgy beszippantottam, vagy a könyv engem, ezt már nehéz megmondani. Tele van nagy gondolatokkal, de nem azzal a fajtával, amiből hűtőmágnest gyártanak. Ezek inkább amolyan gondolkozós igazságok.



Mivel a második kötetet nem találtam itthon (kiderült anyukámnál megvan) ezért belefogtam az Egy asszony meg a lánya c. könyvbe, és ha nyögvenyelősen is de befejeztem. Nekem nem jött be, nem az én világom. A háború borzalmairól olvasni, hogy éheztek az emberek, hogy ki hogy ügyeskedett... és hogy ki hogy fordult ki önmagából... nyomasztó volt. De persze feltehetőleg ezért íródott, így a könyv elérte a célját. De valahogy nekem a vége olyan agyoncsapott lett, vártam, vártam, hogy visszatérjenek Rómába, hogy más lesz az élet, vagy mi lesz... és ott mintha megunta volna egyszer csak vége itt a pont, innen képzeljem el én... 

A másik gondom a leírásokkal volt, néha annyira részletesen beszámolt dolgokról, ételekről, helyekről... és a történet meg csigalassan csurdogált.





2015. május 6., szerda

A tökéletes évforduló

A boldogság olyan fogalom, amiről mindenki másképp gondolkozik, ugyanígy, azt hiszem a tökéletes pillanatokról is ugyanúgy megoszlanak a feltevések. Nem az számít a médiából mit nyomnak rád, rátok, hanem az, hogy Ti hogy érzitek jól magatokat Együtt. 
Ami egészen biztos, hogy Anthyonnal mi sosem a megszokott ösvényeket jártuk, már a kezdetektől fogva. A hagyományoktól elrugaszkodott volt az, ahogy megkérte a kezem, ahogy az esküvőt terveztük (én a kórházban, ő az esküvőszervezőnél), és ezek a hóbortok megmaradtak a mindennapokban, és az évfordulóinkon is. 

Tegnap volt... 8 év!!! és ez csak házasság :D Még végiggondolni is sok, hát még, ha csak megkísérlem sorra venni az emlékeinket. Lehetetlen! És mégis, milyen különös, hogy elsők között nem feltétlen a legmonumentálisabb pillanatok bukkannak fel, hanem a legmeghittebbek, amik másoknak talán jelentéktelennek tűnnének, nekem mégis kincsek. Imádom, hogy még ennyi év után is egy szóval meg tud nevettetni, úgy ahogy senki más. Hogy a dolgokat más színben képes megmutatni, más perspektívából. És, hogy még mindig tud úgy rám nézni, amitől elpirulok :) 

A tegnapi esténk is ilyen volt, abszolút nem hagyományos. Nem volt gyertyafényes, pezsgős vacsi (nem iszik pezsgőt, nekem meg nem hiányzott), ehelyett elmentünk és Sétáltunk, úgy mint régen csak mi ketten! Batthyány tér - Budai vár - Várkertbazár - Lánchíd - Arany János utcai metró. Utána vacsi. Nem volt giccses, felesleges ajándék! Bevettük magunkat az Alexandrába, és végigpislogtuk az összes emeletet, igen 4 könyv társaságában jöttünk ki (2-2 fejenként)! 

Ezután ismét séta:Nyugati - Margit híd hévállomásig :) Rendben a végén volt szerencsénk megszemlélni a Holdat, csak, hogy legyen némi klisé is az estében! Rég érzetem ilyen jól magam, kellmesen elfáradtam és nagyon nagyon boldog vagyok! 


2015. április 25., szombat

Az 5. és a 6.

A Szent csontjai c. könyvet Orsi barátnőm küldte egy kisebb könyvtárnyi egyéb e-book társaságában, igazából abszolút ad hoc módon kezdtem neki. Azért azt, mert azt dobta következőnek a lista. A másik újdonság (még mindig) maga az e-book olvasó, de kezdjük megszokni egymást. Hamarosan persze visszajuttatom Tesómékhoz, de addig is kiélvezem, amíg lehet.
Magáról a könyvről: ami legjobban megfogott az az angol, azaz walesi hangulat, a különös folklórral, szokásokkal, hagyományokkal. A különböző tájegységeket élők szentekhez fűződő érzései, függésük tőlük. 

Ezt a könyvet egy minden szempontból különböző követte: A vének háborúja. Ezt a sci-fit drága öcsém ajánlotta a figyelmembe, és belevágtam. A könyv olvasása közben felrémlett a Végjáték, a Csillagközi invázió és kicsit elborzasztó de a James Cameron féle Avatar (nem a kedvencem az a film). Természetesen itt nem arra gondolok, hogy egyik koppintotta a másikat, egyáltalán nem. De bizonyosan felfedezhető a hatás a műveken (az, hogy ki-kire az már megint egy másik kérdés). De a könyv érdekes, izgalmas és ere
deti. Az eleje cseppet lassú, de a végére pörög rendesen. Kíváncsi vagyok a többi részére is. 

2015. március 28., szombat

Gondolat vagy emlék

Milyen gyönyörű! Néha képzeletben elfogott egy érzés, mintha csak egy régi emléket idéznék fel... egy ehhez hasonló erőd egyik mellvédjén álltam, és néztem a sötét óceánt, ahonnan vártam, hogy közeledjen a végzetem. Nem ilyen holdvényes este volt, hanem az a fajta, mikor a viharfellegek gyűlnek minden felől és a sötét víztömeg fölött szinte gomolyog a Sötétség. A levegő megtelik feszültséggel, mint nagy nyári viharok előtt. Minden elnémul, csak a tenger morajlását verik vissza a sziklák...


2015. március 17., kedd

A Hóleány, a 4.

Édes, bájos és szomorú történet. Igazi alaszkai hangulat. A történet alapjául egy orosz mese szolgál, amit végigkíséri a történetet: egy idő házaspár, akiknek nem lehetett gyermekük egy téli éjjelen építenek egy hógyermeket, aki életrekel. Az öregek boldogok, és nagyon szeretik a kislányt. A mese sok-sok véget érhet, de minden esetben szomorú, tragikus.

A kislány személyisége érdekes a számomra, mert egyfelől vágyik a szeretetre, befogadásra, másfelől vad és független természet, aki igazán egyedül érzi jól magát az erdőben. Nem lehet társadalmi kötöttségek, korlátok közé szorítani, mert az elpusztítja.

Nagyon tetszett!

Aquincum

Végre itt a tavasz és még a nap is sütöget, így hát irány a szabadba. Március 15-ét úgy gondoltam megünnepelni, hogy a kisfiammal ellátogattunk az Aqincum Múzeumba, mely ilyenkor ingyenesen látogatható. 
Az élmény több szempontból is magával ragadó volt, Utoljára én is évekkel ezelőtt jártam itt, és megdöbbentő volt látni milyen sok új helyet tártak fel, és tettek látogathatóvá azóta.
Már ez önmagában adott egy különleges, nosztalgikus hangulatot. Ám látni a kisfiamon a lelkesedést, azt a csodálattal vegyes izgalmat az arcán, felemelő volt. Minden újabb épület egy újabb labirintus, egy újabb kaland volt a számára. Szerencséjére, még elég alacsony hozzá, hog yide-oda bebújhasson. Órákon át mászkáltunk, képeket készítettünk közösen, sőt még piknikeztünk is. Felejthetetlen élmény volt!






















2015. március 16., hétfő

Király fürdő

Ez a kis, több apró kupolával rendelkező épület a Király fürdő, szegény elég lelakottan bújik meg a többi ház között és valahogy megakadt rajta a szemem. Működik még, de nagyon patinás le hangula Ilyenkor érzem, hogy még mindig igaz, hogy a fővárosban is vannak csodák, ha nem megyünk el mellettük.



2015. március 3., kedd

A versek olyanok, mint a szavakba formált könnycseppek

Bánod-e, hogy egy napon 
Mint őszi levelet elhord minket a szél
S a puha avarba temetve elporladunk? 

Bánod-e, hogy hittél, s esengtél,
Fohásszal, mely sosem érte el az Eget
Összetörve, ráébredve ostoba átlag létedre?

Bánod-e a vénséges könyveket
Mik olvasatlan hevernek polcaidon 
S őrzik bölcsességük egy jobb korra várva?

Bánod-e a bűnöket, melyeket elkövettél?
Erkölcsös buja mocskot, miben fetrengtél
Áhítozva a fénybe lelked Sötét vermébe temetve?

Bánod-e a sok elhullatott könnyet,
Melyeket csak az idő vihara szárított
S azokat, melyet elfojtva vesztek el?

Bánod-e, hogy szerettél, s szerettek?
Lángba, fagyba, gyönyörbe, gyötrelembe űzve,
Engedted, hogy lássa, mily gyarló, s emberi a Lelked.

Bánod-e mondd, a szürke napokat,
Melyeket a mosolyok s a vidámság
S az élet körforgása formált színes mozaikká?

Látod-e, hogy az élet édes-bús kertjében
Tőled alig pár lépésre, ott állok
Az érzelmek ködén át is értem ki vagy.

Hallod-e ahogy téli tájban halkan zokogok
Mert szívembe újabb tüskét merítettél
De rám tekintve csak mosolyom láthatod.



Budapest, 2015. március 2.

2015. február 28., szombat

Idei könyvek

Tavalyról volt két elmaradásom. Belefogtam a Gyűrűk urába, és ebből a Gyűrű szövetségén hamar túl is jutottam, ám a Két torony most kicsit jobban megfeküdte a gyomrom, mint gondoltam. De a végére értem, Frodó és a gyűrű szépen halad Mordor felé. Amúgy nem hittem, de azok a leírások a Holtlápról, és az azt követő utazásról, hátborzongatóan jó volt :) 

A másik befejezésre váró olvasmány Robert Forestertől (Erdész Róbert) A csapda c. trilógia első kötete. Ezt még a férjemmel kezdtük közösen, azonban az élet mindig úgy hozta, hogy alig-alig haladtunk, viszont miután kivégeztem a tornyokat, úgy döntöttem, hogy egyedül folytatom az utazást. Nagyon izgalmas könyv, ajánlom mindenkinek, de ha lehet egy javaslatom, ne esti olvasmánynak vegyék elő, mert úgy felpörgeti az adrenalit, hogy utána én mindig csak pislogtam a sötétben. 

A harmadik könyvet a férjemtől kaptam ajándékba. Az emlékek őre történet folytatása, lezáró kötete, sajnos a 2. részt még nem leltem meg. Az első részt érzem a legjobbnak, de ez szorosan a nyomában van, különösen azért értékeltem, és néha könnyeztem meg, mert egy anyáról szól, akitől elveszik a gyermekét, és hogy mi mindent meg tesz érte, hogy újra vele lehessen. 

2015. február 24., kedd

Homokóra

 Már régóta tervezem, hogy készítek valami homokórás sminket. Sajnos a hozzá való arany színű arcfesték még várat magára, de majd egyszer az is meglesz :) Most ennyi tellett tőlem :)



2015. február 22., vasárnap

:(



2003. november 8.

Ím, eltelt már három év
De a seb még mindig ég
Száz meg száz könny hullt
Valahol tán remény gyúlt.

Eljön mindig ez a nap az évben
Mikor gyertyát gyújtunk a sötétben
S emlékszünk rád,
Ki tett sok csodát.

Járom utam, mit az élet szánt nekem
Elbotlom százszor, ugye itt vagy velem?
Fekszem a porban, de fel kell kelni
Nem maradhatok itt, tovább kell menni.

Tanultam tőled sokat, de mégsem eleget
Nem tudom, hogy űzzem el a sötét felleget.
Gyermekként vigyáztál rám, vezetted lépteim
Most egyedül vagyok, nincs, ki fékezze vétkeim.

Hallom még utolsó sóhajod,
Nélküled sebzett madár vagyok.
Ki a jó, és ki az álnok?
Kik ellenségek, kik barátok?

Megyek egy úton, de jó irányba?
Nincs válasz a sok talányra.
Mesélték nekem száz mesét,
S én nem értem a lényegét?!

Megmaradni olyannak, amilyen vagyok
Nem elfelejteni, hogy még is ki vagyok.
Alkalmazkodni másokhoz
Az emberekhez, a világhoz…


Hosszú az élet, feladat vár még
Bonyodalmas ez a Végjáték.
Melyik a jó oldal, hova kell állni?
Melyik döntéssel fogok nagyot hibázni?

Te tudod a választ. Segíts, kérlek!
Leljem meg az Ösvényt, s hazaérjek.
Talán majd egyszer én is bölcsebb leszek,
S lesz egy lányom, ki én vezethetek.


Budapest, 2003. október 31.