"Kisétált a holdfényes félhomályba és valahogy ösztönösen tudta, hogy a helyes irányba tart. Ott találta Raistlint egy öreg fa kidőlt törzsén ülve, amelynek villámsújtotta, megfeketedett szilánkjai szerteszét hevertek a földön. A félelf letelepedett a hallgatag varázsló mellé.
Tanis mögött, a fák között ekkor egy apró árnyék bukkant fel. Végre meghallom, miről beszélnek ezek ketten, gondolta magában Tass.
Raistlin különös szeme a hegyek között halványan kivehető déli földe¬ket kutatta. A szél még mindig délről fújt, de már érződött, hogy hama¬rosan megváltoztatja az irányát. Egyre hűvösebb lett. Tanis észrevette, hogy Raistlin törékeny teste reszket. A holdfényben rápillantva döbben¬ten látta, mennyire hasonlít a mágus féltestvérére, Kitiarára. Futó benyo¬más volt csupán, s amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is távozott, de mégis Tanis emlékezetébe idézte a nőt, ezzel is táplálva izgatott nyugta¬lanságát. Idegesen dobált egy kéregdarabot egyik kezéből a másikba.
- Mit látsz ott, délen? - kérdezte Tanis hirtelen.
- Ugyan mit láthatok én, félelf? - suttogta a mágus keserűen. – Halált látok, halált és rombolást. Háborút látok! - és fölmutatott az égre. - A csillagképek még nem tértek vissza a helyükre... a Sötétség Királynője még nem szenvedett vereséget.
- Lehet, hogy nem nyertük meg a háborút - mormolta Tanis -, de egy fontos csatát biztosan megnyertünk...
Raistlin felköhögött és szomorúan megrázta a fejét.
- Hát nem látsz semmi reményt? - kérdezte Tanis.
- A remény a valóság tagadása! Az igásló orra elé lógatott répa, hogy csak húzzon tovább, miközben hiábavalóan próbálja elérni.
- Azt mondod ezzel, hogy adjuk föl? - kérdezte Tanis és ingerülten el¬hajította a kéregdarabot.
- Azt mondom, hogy vegyük el onnan azt a répát, és vágjunk neki az útnak nyitott szemmel - felelte Raistlin, és köhögve összébbhúzta magán a köpönyegét. - Hogy szállsz majd szembe a sárkányokkal, Tanis? Hi¬szen rengetegen lesznek! Többen, mint amennyit el tudsz képzelni! És hol van a mi Humánk... hol van a Sárkánydárdánk? Nem, félelf... ne be¬szélj nekem holmi reményről!
Tanis nem válaszolt és a mágus sem szólalt meg újra. Mindketten né¬mán ültek egymás mellett... az egyik dél felé nézett, a másik a csillagos ég mögötti roppant űrt kutatta tekintetével."
Margaret Weis & Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
"Tanis wandered into the moonlit darkness, knowing somehow he was headed in the right direction. He found Raistlin sitting on the stump of an old tree whose lightning-shattered, blackened remains lay scattered over the ground. The half-elf sat down next to the silent mage. A small shadow settled among the trees behind the half-elf. Finally, Tas would hear what these two discussed! Raistlin's strange eyes stared into the southlands, barely visible between a gap in the tall mountains. The wind still blew from the south, but it was beginning to veer again. The temperature was falling. Tanis felt Raistlin's frail body shiver. Looking at him in the moonlight, Tanis was startled to see the mage's resemblance to his half-sister, Kitiara. It was a fleeting impression and gone almost as soon as it came, but it brought the woman to Tanis's mind, adding to his feelings of unrest and disquiet. He restlessly tossed a piece of bark back and forth, from hand to hand. "What do you see to the south?" Tanis asked abruptly. Raistlin glanced at him. "What do I ever see with these eyes of mine, Half-Elf?" the mage whispered bitterly. "I see death, death and destruction. I see war." He gestured up above. "The constellations have not returned. The Queen of Darkness is not defeated."
"We may not have won the war," Tanis began, "but surely we have won a major battle-" Raistlin coughed and shook his head sadly. "Do you see no hope?" "Hope is the denial of reality. It is the carrot dangled before the draft horse to keep him plodding along in a vain attempt to reach it." "Are you saying we should just give up?" Tanis asked, irritably tossing the bark away. "I'm saying we should remove the carrot and walk forward with our eyes open," Raistlin answered. Coughing, he drew his robes more closely around him. "How will you fight the dragons, Tanis? For there will be more! More than you can imagine! And where now is Huma? Where now is the Dragonlance? No, Half-Elf. Do not talk to me of hope."
Raistlin különös szeme a hegyek között halványan kivehető déli földe¬ket kutatta. A szél még mindig délről fújt, de már érződött, hogy hama¬rosan megváltoztatja az irányát. Egyre hűvösebb lett. Tanis észrevette, hogy Raistlin törékeny teste reszket. A holdfényben rápillantva döbben¬ten látta, mennyire hasonlít a mágus féltestvérére, Kitiarára. Futó benyo¬más volt csupán, s amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is távozott, de mégis Tanis emlékezetébe idézte a nőt, ezzel is táplálva izgatott nyugta¬lanságát. Idegesen dobált egy kéregdarabot egyik kezéből a másikba.
- Mit látsz ott, délen? - kérdezte Tanis hirtelen.
- Ugyan mit láthatok én, félelf? - suttogta a mágus keserűen. – Halált látok, halált és rombolást. Háborút látok! - és fölmutatott az égre. - A csillagképek még nem tértek vissza a helyükre... a Sötétség Királynője még nem szenvedett vereséget.
- Lehet, hogy nem nyertük meg a háborút - mormolta Tanis -, de egy fontos csatát biztosan megnyertünk...
Raistlin felköhögött és szomorúan megrázta a fejét.
- Hát nem látsz semmi reményt? - kérdezte Tanis.
- A remény a valóság tagadása! Az igásló orra elé lógatott répa, hogy csak húzzon tovább, miközben hiábavalóan próbálja elérni.
- Azt mondod ezzel, hogy adjuk föl? - kérdezte Tanis és ingerülten el¬hajította a kéregdarabot.
- Azt mondom, hogy vegyük el onnan azt a répát, és vágjunk neki az útnak nyitott szemmel - felelte Raistlin, és köhögve összébbhúzta magán a köpönyegét. - Hogy szállsz majd szembe a sárkányokkal, Tanis? Hi¬szen rengetegen lesznek! Többen, mint amennyit el tudsz képzelni! És hol van a mi Humánk... hol van a Sárkánydárdánk? Nem, félelf... ne be¬szélj nekem holmi reményről!
Tanis nem válaszolt és a mágus sem szólalt meg újra. Mindketten né¬mán ültek egymás mellett... az egyik dél felé nézett, a másik a csillagos ég mögötti roppant űrt kutatta tekintetével."
Margaret Weis & Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
"Tanis wandered into the moonlit darkness, knowing somehow he was headed in the right direction. He found Raistlin sitting on the stump of an old tree whose lightning-shattered, blackened remains lay scattered over the ground. The half-elf sat down next to the silent mage. A small shadow settled among the trees behind the half-elf. Finally, Tas would hear what these two discussed! Raistlin's strange eyes stared into the southlands, barely visible between a gap in the tall mountains. The wind still blew from the south, but it was beginning to veer again. The temperature was falling. Tanis felt Raistlin's frail body shiver. Looking at him in the moonlight, Tanis was startled to see the mage's resemblance to his half-sister, Kitiara. It was a fleeting impression and gone almost as soon as it came, but it brought the woman to Tanis's mind, adding to his feelings of unrest and disquiet. He restlessly tossed a piece of bark back and forth, from hand to hand. "What do you see to the south?" Tanis asked abruptly. Raistlin glanced at him. "What do I ever see with these eyes of mine, Half-Elf?" the mage whispered bitterly. "I see death, death and destruction. I see war." He gestured up above. "The constellations have not returned. The Queen of Darkness is not defeated."
"We may not have won the war," Tanis began, "but surely we have won a major battle-" Raistlin coughed and shook his head sadly. "Do you see no hope?" "Hope is the denial of reality. It is the carrot dangled before the draft horse to keep him plodding along in a vain attempt to reach it." "Are you saying we should just give up?" Tanis asked, irritably tossing the bark away. "I'm saying we should remove the carrot and walk forward with our eyes open," Raistlin answered. Coughing, he drew his robes more closely around him. "How will you fight the dragons, Tanis? For there will be more! More than you can imagine! And where now is Huma? Where now is the Dragonlance? No, Half-Elf. Do not talk to me of hope."
