2014. szeptember 4., csütörtök

A klastrom titka

A büszkeség és balítélet után csalódás, ha önmagához képest nézem, akkor viszont egy kellmes olvasmány. Különösen az az irónina ragadott meg, ami az írónőt szavai szerint vezérelte, hogy némi szatírával mutassa be a kor divatos regénytípusát a gótikus romantikát, bár jobb kedvelem az angol gothic romance kifejezést, mely egész más hangulatot áraszt. 
A fiatal 17 éves "főhősnő" jelleme korántsem makulátlan, ítélőképessége a korához mérten felszínes, és leginkább a könyvélményekre alapoz. S mennyire igaz mindez. Emlékszem mikor kb ennyi idősen olvastam Dumas A három testőr c. epikus művét, és azt hittem létezik olyan férfi mint D'Artagnan. Pedig, ha van is, hát nem őt kívánja egy épeszű nő sem hitvesnek. 
Tetszik, hogy van jellemfejlődés mind a hősnő mind a hős részéről. Aranyos, ahogy bemutatja, hogy Catherine milyen izgatott lesz, mikor megtudja, hogy egy igazi angol klastorma látogathat el, és mennyire le van törve, mikor nem egy kísértetjárta poros, komor épületben, hanem egy kellemes úri birtokon találja magát. 
A magam részéről kimondottan kedvelem a Gothic romance regényeket, de már ezekkel sem tudok teljes mértékben azonosulni. Valahogy ebből az édes bús, a halálsemválaztel szerelmekből is ki lehet nőni. Egyik legkedveltebb ilyen jellegű történetem a Kékszakállú herceg vára, aminek történetét többször elemeztük a férjemmel. És ha nem is mindenben értettünk egyet, abban az egyben biztosan, hogy igen kell legyenek sötét zugaink, ahol a saját árnyaink bújnak meg, és nem kell égő fáklyával bejárnunk a Másik lelkét, felfedve minden gyarlóságot.
Jól elkanyarodtam, de a konklúzió, ha kellemes olvasványra vágyom, Janehez még mindig bátran fordulhatok :)