2017. augusztus 20., vasárnap

Egy utazása története

Szeptember elején édesanyámmal volt szerencsém elutazuni egy egész hétre. Bevallom picit féltem, mert bár mély és jó a viszonyunk, sokszor megesnek apró összezördülések. Nem akartam, hogy elromoljon a hangulat, de nagyon vágytam rá, hogy kicsit én lehessek megint gyerek. 
Azt kell mondjam, nem csalódtam. A szállás aranyos volt, maga az üdülő kimondottan elragadó. Kora délután érkeztünk meg, és miután becpekedtünk a szállásra és kipakolásztunk, átmentünk Hévizre estebédelni. Nem is hittem, de a két település gyakorlatilag teljesen összenőtt és egy 15-20 perces sétával már bent lehetünk Héviz magjában. Miután megebédeltünk és beszereztünk némi hideg ellátmányt, hazamentünk és körbejártuk az üdülőt. El sem hittem de az első pár napban igazi nyári időnk volt. Este kártyáztunk, zenét hallgattunk. 

Keszthely
Az első teljes napot Keszthelyen töltöttük, ami gyerekkorom óta az egyik kedvenc városom. Igazából nem tudom megmondani, hogy miért, valószínűleg a sok emlék teszi, ami hozzá fűz. Voltam ott anyuval többször mikor még hangversenyrendező volt, laktunk családi nyaralás alkalmával a moziban, ami külön buli volt, Gáborral is jártunk ott, a kastély kertben tudtam meg, hogy kirúgtak az első munkahelyemről ... :/ itt ettem életem legfinomabb fagyikelyhét a Pető utcában (azóta megszűnt), és itt volt egy szuper hamburgeres, ami szintén beadta a kulcsot sajnos. De még mindig vannak klassz kezdeményezések, pl aznap vurlicer fesztivál volt, és a környező országoból jöttek a különböző zenegépekkel. A kakofónia talán a legmegfelelőbb szó arra, ami ott várt minket, de kétségkívül élményt nyújtott.
Természetesen a Kastélyt nem lehetett kihagyni, legalábbis a parkot nem. Itt a több száz éves fák között tényleg olyan, mintha az ember időutazhatna, vagy legalábbis egy másik világba csöppenhetne pár percre, néhány órára, attól függ mennyi időt engedélyez önagának. Itt sem tudtam kihagyni a nosztalgiázást, hiszen ahogy ide belépek máris felrmélik előttem az a már már filmbe illő emlékkép, hogy a Tükörteremből az éjszakába burkolózó nyári kertbe kiszűrődik a koncert muzsikája, és én közben a hodfényben sétálok a szökőkutak között. Ugye festői, és tényleg az volt. 
De most nem este volt, a fák alatt sétálva azonban mégis édes bús érzések keltek bennem újra életre. Íme néhány kép a parkról.
Miután kigyönyörködtem, kifotózkodtam magam, visszatértem anyuhoz, aki hagyott emlékezni, amit külön köszönök Neki! 
Ahogy leültem mellé a padra azon beszélgettünk, hogy vajon mért nem használják ki ezt a csodás parkot... Lehet, hogy valami védelem alatt áll, de elképzeltem menyivel élőbbel lehetne ez a hely, ha rendezvényeket tartanának itt.

Felkerekedtünk, és elindultunk a Parkvendéglő felé, melyről kaptunk egy tájékoztató prospektust még a sétáló utcában. Lehet, hogy nem mindig ilyenek, de velünk nagyon udvaratlanul viselkedtek... Nomeg kiderült, hogy a szórólap fele sem igaz :/ Azt érztem, ahogy beléptünk, hogy nem látnak szívsen, a picérre várni kellett, mikor mondtuk, hogy érdekelne a napi ajánlat, lerítt róla, hogy már most utál minket, és önelégültek közölte, hogy vasárnap nincs napi menü. Miután az étlapot levágta elénk, és elszivárgott, javaslatot tettem anyunak, hogy húzzunk innen. 


A Helikon Park mellett lementünk egészen a Balaton partig, ahol vendéglők sora várt, vagyis inkább kifőzdék. Itt ebédeltünk, nem is akármilyen finomat, és még kedvesek is voltak hozzánk. Tudom, szörnyű, hogy milyen elvárásaim vannak magyar turista létemre :)

Ebéd után nem tudtuk kihagyni a partot, a hattyúkkal és kacsákkal. Aztán beneveztünk egy nosztalgiahajózásra, ahol is az extra élmény keretében 4x hallgathattam meg a hajó történetét: magyarul, angolul, németül és OROSZUL. Döbbenet, de tényleg szinte több orosz szót hallottam, mint németet. Már a jó öreg Balaton sem a régi :) Vajon, hogy mondják oroszul, hogy "Kukoricát tessék?".