2010. október 31., vasárnap

2010. október 25., hétfő

2. születésnap

Az első szülinap attól nagy szám, hogy első, és hogy vajon mit ehet a gyerek. A második viszont már olyan, amit tényleg átélhet a pöttöm, épp ezért már fontos, hogy mi az ajándék, milyen a torta, és nem utolsó sorban a hangulat. Szinte gyerekkori izgalommal vártam már ezt a napot. 21-én este Apával megcsináltuk a tortát, amiben tényleg külön poén volt, hogy mindketten kivettük belőle a részünket. Az ajándék megszerzése is hasonló elven alapult. Először favonatot szerettünk volna, mivel mostanában minden "Csihuhu", de sajna nem találtam időben megfelelőt (itt értsd, rohadt drága). Amikor is rátaláltunk egy három szintes garázsra, ami így utólag jó választásnak bizonyult.
Maga a nagy nap: szokásos korán kelés... mostanában kisfiam madárnak érzi magát, és valóban a tyúkokkal fekszik, ennek következtében viszont iiiiszonyú korán kel. Délelőtt gyorsan elszaladt, még igyekeztem valami rendet vágni itthon, aztán alvás. Délután megjött Pesti Mama, és kezdődhetett a buli :D
Kisfiam gyakorlatilag már a dobozt is kielégítő ajándéknak tartotta volna, már-már az is lenyűgözte. De azért persze kibontottuk, és össze is szereltük a garázst (megjegyzés: igazából felesleges bármit összeszerelni, mert 5 perc és darabokra szedi). Ez után következett a torta evészet, lásd fent a kép. Úgy látszik ez a csupacsokivajkrém kombó az igazi út a férfiak felé. Az egész este remek hangulatban telt. Anyu itt aludt nálunk és másnap ellátogattunk a skanzenbe is, illetve együtt örvendeztünk mivel megszületett az első unokatesó!

2010. október 15., péntek

Vidámpark

Csütörtökön volt szerencsém sok jóbarát társaságában ellátogatni a Budapesti Vidámparkba, és azt kell mondjam, még mindig szuper. Igaz, ami igaz, hogy a teljes élvezethez hozzá tartozik, hogy rá kell szánni az időt. Mi Orsi barátnőmmel délre értünk oda, és egészen hatig ott is maradtunk, s még így is csupán a hullámvasút volt az, amire kétszer jutott idő. Sajna a ketyerék nevét, ha akarnám sem tudnám felsorolni, de Orsi két kivétellel minden űrhajóskiképzésen átment. Nálam az abszolút top még mindig a dodgem :D Ebédre hamburgereztünk, ahogy azt itt illik, és utána igyekeztünk kevésbé kedélymozgató találmányokat kihasználni, mint a barlangvasút és az óriáskerék (ahol nekem még mindig tériszonyom van...bakker ki lehet látni az ülések alatt a SEMMIBE). Olyan 3 felé megjöttek Jucusék is, így velük folytattuk a parkozást. Sajnos az első adandó alkalommal sikerül eljátszanunk a vak vezet világtalant, aminek némi vérveszteség lett az eredménye, ezért még egyszer bocs az érintettől.

2010. október 2., szombat

LÁSS bennem mást!

Judit barátnőmet már hat éves korom óta ismerem. Eleinte korántsem voltunk jóban, aztán az évek múlásával valahogyan mégis kialakult barátságunk, mely mára már azt hiszem nélkülözhetetlen része az életemnek. Ő azon kevesek egyike, aki valóban mindent tud rólam, legyen az ciki, vagy vidám dolog. Nem szeretném ide leírni mások nagy gondolatait arról, mi a barátság, vagy valakit mi tesz baráttá. A saját elméletemet szeretném megosztani. Számomra az a Barát, aki valóban együtt örül veled, amikor sikeres, boldog vagy, és, aki meglátja benned a jót és szépet életed legsötétebb napján is, aki nem fél tükröt tartani eléd, mert tudja ez csak erősebbé teszi a kapcsot, amit összefűz.
Hogy ezt miért is volt fontos ilyen hosszan részletezni?
A hideg októberrel együtt beköszöntött a munka ideje is. Tegnap volt szerencsém részt venni egy fantasztikus megnyitón. A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS), immár 4 éve szorgosan dolgozik azon, hogy látássérülésről függetlenül bárki a legkülönfélébb sportokat próbálhassa ki, illetve gyakorolhassa azt minél sűrűbben. A tegnapi nap egy hatalmas lépés volt számukra a siker útján, hiszen sikerült hivatalosan is megnyitni egy klubhelyiséget, ahol kondiképek, gerincjóga stb. várják azokat a sportolni vágyó látássérülteket, önkénteseket, érdeklődőket, akik rászánják az idejüket önmagukra.
Elmondani sem tudom, milyen boldog vagyok, hogy részt vehettem ennek az eseménynek a megszervezésében, és lebonyolításában. Tényleg imádok rendezvény-szervezgetni, de ez még különlegesebb volt, mert annyi más embert tehetünk így boldoggá. Lehet, hogy ez nyálasan, negédesen hangzik, de mégis így van. Csodálatos volt látni, hogy azok az emberek, akik valóban a semmiből teremtették ezt az egyesületet, hosszú évek megfeszített munkájával, most ott állnak, és nyilatkozhatnak a sajtónak, elmondhatják mennyire fontos ez a helyiség. Remélem lesznek olyanok, akik a híradóban, újságban látottak, hallottak alapján megkeresik őket, támogatást nyújtanak számukra.
Hogy mindez, hogy kapcsolódik Judit barátnőmhöz, nos úgy, hogy ő a LÁSS elnöke, ő az, aki a legtöbbet dolgozott mindezért. Nagyon büszke vagyok Rá!
Az egyik ott elhangzott gondolatot szeretném én is itt rögzíteni, mert talán ez az, ami az én életemet is végletesen meghatározza: Nem csak a társadalomnak szükséges nyitni a látássérültek felé, hanem maguknak a látássérülteknek KELL nyitni a világ felé, hogy tudja meg mindenki, így is lehet teljes életet élni. Példát kell mutatnunk, hogy "még így is" bármilyen akadályt le lehet győzni.