Százszor meg százszor megértettelek.
Könnyed folyt arcomon, és hagytam
Hogy édes bús hangod magával ragadjon.
Szívemben fészket építettem
Sebeidet ápoltam, lelkedet féltettem.
Törött szárnyú hollóm visít az éjben,
Magányos utad járod az örök Sötétségben.
Kegyetlen betűk tépik életem
Vérem hull, többé nem kellesz nekem!
Gyengéd kezek, mohó ajkak százai várnak
Védd csak a várát erkölcsöd ködfalának.
Elbuktál sokszor, elbuksz még többször,
Mert ki önmagától fél, nem kel fel a Földről.
Szépséges hollóm, szárnyal az éjben,
Keresi a társát az örök Sötétségben.
/ kieg 2013. 05.03. /
Alkonyodik, rám borul egy szoba emléke
Egy érintés, édes csók sosem volt érzése.
Halott virágok illatát tavaszi est hozza
Egy magányos élőholt béklyóit eloldozza.
Álmomban a Halál madara ült ágyam mellett
Nézett szép szemével, de többé nem kísértett.
Egy árnymadár emléke illan az éjben,
Megleli társát a Hajnal Fényében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése