2013. május 19., vasárnap

love

I hate the way you talk to me, and the way you cut your hair. 
I hate the way you drive my car. I hate it when you stare. 
I hate your big dumb combat boots, and the way you read my mind. 
I hate you so much it makes me sick; it even makes me rhyme. 
I hate it, I hate the way you're always right. I hate it when you lie. 
I hate it when you make me laugh, even worse when you make me cry. 
I hate it when you're not around, and the fact that you didn't call. 
But mostly I hate the way I don't hate you. 
 Not even close, not even a little bit, not even at all.

2013. május 15., szerda

zene mára

Madonna
 "Devil Wouldn't Recognize You"
As quiet as it is tonight
You'd almost think you were saved
Your eyes are full of surprises
They cannot predict my fate
Waiting underneath the stars
There's something you should know
The angels they surround my heart
Telling me to let you go

I bet he couldn't
I bet he couldn't recognize but I played right into it
Who am I to criticize
Somehow I'll get through it and you won't even realize
Falling through your own disguise

It's like over and over you're pushing me
Right down to the floor
I should just walk away.
Over and over I keep on coming back for more
I play into your fantasy
Now that it's over
You can lie to me right through your smile
I've seen behind your eyes
Now I'm sober, no more intoxicating my mind

Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
I do, I do

You almost proved yourself this time
That all the saints be praised
You hide your sadness behind your smile
And you keep your lost heartbreaks

The steps that edge along the ledge
It's much higher than it seems
That I've been on that ledge before
You can't hide yourself from me

I bet he couldn't
I bet he couldn't recognize, I still played right into it
Who am I to criticize
Somehow I'll get through it and you won't even realize
Falling through your own disguise

It's like over and over you're pushing me
Right down to the floor
I should just walk away
Over and over I keep on coming back for more
I play into your fantasy
Now that it's over
You can lie to me right through your smile
I've seen behind your eyes
Now it's over the more intoxicating my mind

Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
I do, I do

It's like over and over you're pushing me
Right down to the floor
I should just walk away
Over and over I keep on coming back for more
I play into your fantasy
Now that it's over you can lie to me
Right through your smile
I've seen behind your eyes
Now I'm sober, your more intoxicating my mind

Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
Even the devil wouldn't recognize you, I do
I do, I do

Even the devil wouldn't recognize you


2013. május 10., péntek

Barátság

Érdekes ez a fogalom, és valószínű, itt is érvényes a mondás: "ahány ház, annyi szokás". Sokan a barátokat is harácsolják, több tucat barátot tartanak számon, anélkül, hogy különösebben elmélyednének egy-egy lélekben. Ebben az esetben talán túlzás is barátokról beszélni, ezek sokkal inkább csupán ismeretségek, felszínes kapcsolatok.

Vannak, akik az arany középutat választják, és a sok-sok haver mellett, akad néhány barát, akiket valóban beljebb engednek, valóban jobban megismerik egymást kölcsönösen. Még a legelvadultabb magányos farkasnak is akadnak barátai, ha csak egy-kettő, de azért akad. És az igazat megvallva talán ők értékelik őket leginkább. De persze nem szeretnék általánosítani.

Ami miatt az egészbe belekezdtem, az egy másik gondolat, ami ennek kapcsán eszembe jutott, hogy vajon mivel szolgáljuk inkább a "barátság" intézményét? Ha mindenképp magunkhoz hasonlatossá, jobbá próbáljuk alakítani, formálni a másikat, kihasználva azt, hogy bízik bennünk, hatással vagyunk rá... Vagy sokkal inkább elfogadni annak az egyedi csodának, ami Ő maga. Sokat tépelődtem ezen az elmúlt időben. Valahogy talán az igazság mint mindig most is a kettő között van. Hiába a mérleg akkor jó, ha épp egyensúlyban van... legalábbis számomra. Egy egészen elvadult metaforát is találtam az elképzelésem szemléltetéséhez.

Ha a fejünkben elképzelünk egy virágot, ahogy elképzeljük a nagy Ő-t, a barátainkat, ott bent a lelkünkben ők tökéletesek. Ha megrajzolnánk az a virág hibátlan lenne. Figyelnénk, hogy a szirmok szépen, egyenletesen, szimmetrikusan helyezkedjenek el. De menjünk ki a kertbe... egész más lesz a látvány. Mert nincs tökéletes virág. Nem sima puha minden szirom, a leveleket megtépázta a szél, vagy a kártevők rágták meg. Mindenen van hiba, tökéletlenség... mégis ettől lesz Élő.

Ugyanez igaz a lelkekre is. Mikor megismerünk valakit, és még minden újszerű, az elménk a tapasztalatokból (korábbi életesemények, az illető eddigi cselekedetei, viselkedése stb) megkísérel megalkotni egy idealizált mintázatot. De ez nem az illető. És mikor idővel kezdenek előbukkanni a valódi személyiségjegyek, mi nem saját magához hasonlítjuk, annak feleltetjük meg, hanem a mi belső illúziónkhoz.

Persze itt most megint nem szeretném kisarkítani a történetet, nem az a jó barát, aki hagyja szó nélkül, hogy a barátai fejjel menjenek a falnak, és kötél nélkül ugrándozzanak hidakról. Szó sincs erről. Csupán azt fejtegetem, hogy mikor nagylelkűen tanácsokat osztogatunk jóról, rosszról, erkölcsről, etikáról, helyes és helytelen dolgokról, akkor...az a célunk, hogy a Barát személyisége közeledjen az általunk idealizálthoz? Valóban jobb ember lenne-e a változás által? Előfordul-e, hogy az ő személyiségétől teljesen idegen értékrendet próbálunk meg letuszkolni a torkán. És, ha az illető még érző lélek is... a szívére veszi-e majd, ha újra meg újra meghasonlottan áll majd előttünk, mert nem tudja megugrani a mércét... miért is?!

A kérdéskör azért foglalkoztat most ennyire, mert magam is újraértékeltem sok mindent. Hajdan, néhány éve, magam is hősi szónoklatokba kezdtem a hűségről, becsületről, erkölcsről, és volt olyan Barát, aki lesütött szemmel ült előttem, és láttam mekkora fájdalom ez neki. Mert azt éreztettem vele, hogy csalódtam benne, hogy megbukott előttem, mint ember... most utólag azt érzem, akkor én, ott nem voltam barát.  Én buktam meg. Mert nem feladatom bíráskodni, arra ott van mindenkiben a jó öreg Tücsök Tihamér. Az én dolgom az lett volna megérteni, elfogadni, hogy ő is Ember. Sokkal fontosabb lett volna érzékeltetnem vele, hogy nincs egyedül a gondjaival.

Azt hiszem, ahogy meg kell tanulni járni, beszélni, írni, olvasni, úgy ... meg kell tanulni Barátnak is lenn. Csöndben lenni, amikor nem hív, megvárni, hogy ő keressen. Megfogni a pillanatot, amikor szükség van ránk.

2013. május 4., szombat

2013. május 3., péntek

Mert "Minden illúzió" :)





"I feel your heart it beats against
The side of my face
I'm holding on the memory
Of our embrace

I see your smile and I'll never want it to fade again

You find your way trough hide-aways
In the back of your mind
Let's hope I find the energy
I'll never deny

I feel alive, you saved my heart
I lost control
I feel alive, you saved my mind
I wanted you to know

I'm holding on the fairytale
Of our embrace

I feel alive, you saved my heart
I lost control
I feel alive, you saved my mind
I wanted you to know"