2016. július 14., csütörtök

A fény lécei közt

"Hintáját a holdhoz kötötte,
belendült az alvó szobába.
Ahogy megláttam, visszaléptem,
ő jött felém, én egyre hátra.
A fény lécében elbukott,
térdre esett.
Minden sarokhoz lehajolt,
valamit keresett.

Minden sarokhoz lehajolt.
Én mentem hátra, egyre hátra,
itt hagyta egyszer, erre volt,
minden sarokhoz lehajolt,
csak surrant, surrant a homályba.

Sehol se volt. Semmi se volt.
A fény lécében elbotolt.

Sirni kezdett, mint a madár,
ha valami torkához ér.
Sikoltva takartam az arcom:
megvakulok, olyan fehér.
Csak bolygott, bolygott, hátra-vissza.
Sikoltoztam a rémülettől.
Hajnal jött, fényével felitta.

Azóta itt jár minden éjjel,
s minden sarokhoz lehajol.
Leng-leng a szobában fehéren,
hátha meglelné valahol.
Letérdel minden zug elé.
Két nagy szeme ragyog. Ragyog.

Ha megtalálja: elviszi.
Ha megtalálja, meghalok."
(Szabó Magda: A fény lécei közt)

2016. július 7., csütörtök

Nosztalgia

Poros billentyűkön pihen kezem, keresek egy elveszett dallamot... lépteim nyomán a szobában még kavarog a por, átjár a dohos bútorok illata. A zongorán egy törött zenedoboz áll... még emlékszem a csilingelő kis dallamra, mely már gyermekkoromban is disszonánsan szólt. Emlékszem... ahogy gyerekként a szobában minden olyan nagynak tűnt.. ahogy bújócskáztunk és elrejtőztem a vastag bársonyfüggöny redői mögé, s hittem sosem találnak meg. Akkor minden igaznak és örökkévalónak tűnt. Hittem, hogy a kedvenc játékom mindig a kedvencem lesz, hogy a barátom mindig a barátom marad, hogy az ígéret mindig betartatik. Most itt ülök, s keresem a szoba árnyai között elmúlt gyerekkorom szellemeit, az ártatlanság varázsát, a hitet az igaz szerelemben. Minden álom összetört vagy kifacsarodott. De még mindig keresek, szüntelen, vágyakozom s remélek. 
... arra riadok, hogy ujjaim akaratlan is egy kis darabot kopognak a régi hangszeren, a dallam először bizonytalan, majd életre kél, s hangjai letépik a pókhálót az ódon szoba berendezéséről. Már ott vannak.. mindenki... valami családi ünnepség lehet. Érzem a meleget a szobában, hallom a hangzavart, a hangos nevetést, érzem a sütemények illatát... én a sarokban ülök és nézem a többiek arcát. Aztán hagyom, hogy az illúzió tovaszálljon. 
Amikor feleszmélek a szobában már elmélyült az esti homály, kint fagyosan ragyognak a csillagok, ma nincs Hold. A sötétség hideg karmai belemarnak a lelkembe és úrrá lesz rajtam az a különös érzés, hogy a figyel valaki... érzem, hogy félek, oda kéne rohanni a falhoz és felkattintani a lámpát, de meg sem mozdulok. A kezem még mindig a zongora poros billentyűzetén tartom, de ujjam kihűlnek s érzem reszketni kezdek. A józan ész tudja, nincs mitől félnem, mégis rettegek, de mitől? 
Megrázom magam és lassan felállok, a lábaim teljesen elgémberedtek, mint egy régi régi rémálmomban, mikor otthon szaladok be a fényárban úszó nappaliba, futok a sötét folyosón, de mintha lelassulnék, és nem érek be, tudom, hogy nem érek be... Remegő tagokkal állok a szoba közepén, majd egyszer csak a homály szertefoszlik, az árnyak visszahúzódnak a sarkokba... az ajtó kinyílik a hátam mögött és a másik szobából fénypászmák kúsznak a szőnyegre, mint fényes pengék, melyek széthasítják az Éjszakát... a fény felé fordulok és hunyorgok, s ott áll előttem maga az Idő...




2016. július 5., kedd

Nyár van!!

Szentséges Krumplistészta!! Szembesültem azzal, hogy január, igen, január óta nem írtam egy sort sem.... Az, hogy az olvasmányaimmal el vagyok maradva, az egy dolog, gyakorlatilag abból fakad, hogy bűntudatom van, mert ha olvasok, az jut eszembe, hogy a nagy okj-s vizsgára is tanulhatnék és miért nem azt csinálom... így inkább nem olvasok, azaz csak kicsit. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy kb három könyv hever az ágyam mellett, amikhez néha-néha odajutok, de amúgy semmi ... és hiányzik. 
A masszázs, igen ó igen, erről van mit mesélni. Sok helyen jártam, sok helyet megnéztem, és több helyen is dolgoztam. De erről majd egy önálló cikkben szeretnék írni. 
Ami a legfontosabb számomra a tapasztalatok mellett, hogy lettek új barátok, akiknek nagyon örülök, és hálás vagyok az életnek, hogy összehozott velük! 
A suli továbbra is dübörög, már voltam egy-két kórházi gyakorlaton is... hm hm. Majd erről is bővebben. 

Család: Benikém elvégezte az első osztályt, csodálatos eredménnyel, nagyon nagyon büszke vagyok rá! Fannim pedig már nagycsoportos lesz!! Nagyon megy az idő. Róluk is szeretnék majd írni. 

A hastáncot most parkolópályára kellett tenni, amit nagyon sajnálok, de nem volt más megoldás. Most "csak" edzés van, de az szuper, nagyon köszi Ket! 

És akkor még kellene sok-sok téma, filmek, zenék és még sok más... igyekszem behozni a lemaradást! 

2016. január 19., kedd

Idei első

Az idei első befejezett olvasmányom a Túl a kék eseményhorizonton c. könyv, az Átjáró sorozat második kötete. Spoilerezés nélkül: ez a kötet keményebb olvasmány az elsőhöz képest, Anthyon fogalmazta meg tegnap jól, hogy három rétegből áll: ponyva-fantasztikus-tudományos és ez hozzávetőleg ilyen sorrendben is követi egymást. Épp ezért a végén, amikor már győztünk, és örülök, hogy a történet végére értem, kapok még egy csavart, egy olyan fordulatot, amire nem számítottam kiegészítve egy asztrofizikai elméleti csomaggal. Nem mondom, hogy már holnap újra nekikezdenék, vagy, hogy a sorozat következő részét már lapozgatom is. Nekem most kell egy kis váltás, hogy megemészthessem az olvasottakat. De szeretném befejezni. Szerencsére a kötetek ott sorakoznak a férjem polcain... Ő most épp falja a Philip K. Dick könyveket és így keveredve úszkálnak az elméletek és világfoszlányok a fejemben... érdekes élmény!