2017. augusztus 20., vasárnap

Egy utazása története

Szeptember elején édesanyámmal volt szerencsém elutazuni egy egész hétre. Bevallom picit féltem, mert bár mély és jó a viszonyunk, sokszor megesnek apró összezördülések. Nem akartam, hogy elromoljon a hangulat, de nagyon vágytam rá, hogy kicsit én lehessek megint gyerek. 
Azt kell mondjam, nem csalódtam. A szállás aranyos volt, maga az üdülő kimondottan elragadó. Kora délután érkeztünk meg, és miután becpekedtünk a szállásra és kipakolásztunk, átmentünk Hévizre estebédelni. Nem is hittem, de a két település gyakorlatilag teljesen összenőtt és egy 15-20 perces sétával már bent lehetünk Héviz magjában. Miután megebédeltünk és beszereztünk némi hideg ellátmányt, hazamentünk és körbejártuk az üdülőt. El sem hittem de az első pár napban igazi nyári időnk volt. Este kártyáztunk, zenét hallgattunk. 

Keszthely
Az első teljes napot Keszthelyen töltöttük, ami gyerekkorom óta az egyik kedvenc városom. Igazából nem tudom megmondani, hogy miért, valószínűleg a sok emlék teszi, ami hozzá fűz. Voltam ott anyuval többször mikor még hangversenyrendező volt, laktunk családi nyaralás alkalmával a moziban, ami külön buli volt, Gáborral is jártunk ott, a kastély kertben tudtam meg, hogy kirúgtak az első munkahelyemről ... :/ itt ettem életem legfinomabb fagyikelyhét a Pető utcában (azóta megszűnt), és itt volt egy szuper hamburgeres, ami szintén beadta a kulcsot sajnos. De még mindig vannak klassz kezdeményezések, pl aznap vurlicer fesztivál volt, és a környező országoból jöttek a különböző zenegépekkel. A kakofónia talán a legmegfelelőbb szó arra, ami ott várt minket, de kétségkívül élményt nyújtott.
Természetesen a Kastélyt nem lehetett kihagyni, legalábbis a parkot nem. Itt a több száz éves fák között tényleg olyan, mintha az ember időutazhatna, vagy legalábbis egy másik világba csöppenhetne pár percre, néhány órára, attól függ mennyi időt engedélyez önagának. Itt sem tudtam kihagyni a nosztalgiázást, hiszen ahogy ide belépek máris felrmélik előttem az a már már filmbe illő emlékkép, hogy a Tükörteremből az éjszakába burkolózó nyári kertbe kiszűrődik a koncert muzsikája, és én közben a hodfényben sétálok a szökőkutak között. Ugye festői, és tényleg az volt. 
De most nem este volt, a fák alatt sétálva azonban mégis édes bús érzések keltek bennem újra életre. Íme néhány kép a parkról.
Miután kigyönyörködtem, kifotózkodtam magam, visszatértem anyuhoz, aki hagyott emlékezni, amit külön köszönök Neki! 
Ahogy leültem mellé a padra azon beszélgettünk, hogy vajon mért nem használják ki ezt a csodás parkot... Lehet, hogy valami védelem alatt áll, de elképzeltem menyivel élőbbel lehetne ez a hely, ha rendezvényeket tartanának itt.

Felkerekedtünk, és elindultunk a Parkvendéglő felé, melyről kaptunk egy tájékoztató prospektust még a sétáló utcában. Lehet, hogy nem mindig ilyenek, de velünk nagyon udvaratlanul viselkedtek... Nomeg kiderült, hogy a szórólap fele sem igaz :/ Azt érztem, ahogy beléptünk, hogy nem látnak szívsen, a picérre várni kellett, mikor mondtuk, hogy érdekelne a napi ajánlat, lerítt róla, hogy már most utál minket, és önelégültek közölte, hogy vasárnap nincs napi menü. Miután az étlapot levágta elénk, és elszivárgott, javaslatot tettem anyunak, hogy húzzunk innen. 


A Helikon Park mellett lementünk egészen a Balaton partig, ahol vendéglők sora várt, vagyis inkább kifőzdék. Itt ebédeltünk, nem is akármilyen finomat, és még kedvesek is voltak hozzánk. Tudom, szörnyű, hogy milyen elvárásaim vannak magyar turista létemre :)

Ebéd után nem tudtuk kihagyni a partot, a hattyúkkal és kacsákkal. Aztán beneveztünk egy nosztalgiahajózásra, ahol is az extra élmény keretében 4x hallgathattam meg a hajó történetét: magyarul, angolul, németül és OROSZUL. Döbbenet, de tényleg szinte több orosz szót hallottam, mint németet. Már a jó öreg Balaton sem a régi :) Vajon, hogy mondják oroszul, hogy "Kukoricát tessék?".





























2016. július 14., csütörtök

A fény lécei közt

"Hintáját a holdhoz kötötte,
belendült az alvó szobába.
Ahogy megláttam, visszaléptem,
ő jött felém, én egyre hátra.
A fény lécében elbukott,
térdre esett.
Minden sarokhoz lehajolt,
valamit keresett.

Minden sarokhoz lehajolt.
Én mentem hátra, egyre hátra,
itt hagyta egyszer, erre volt,
minden sarokhoz lehajolt,
csak surrant, surrant a homályba.

Sehol se volt. Semmi se volt.
A fény lécében elbotolt.

Sirni kezdett, mint a madár,
ha valami torkához ér.
Sikoltva takartam az arcom:
megvakulok, olyan fehér.
Csak bolygott, bolygott, hátra-vissza.
Sikoltoztam a rémülettől.
Hajnal jött, fényével felitta.

Azóta itt jár minden éjjel,
s minden sarokhoz lehajol.
Leng-leng a szobában fehéren,
hátha meglelné valahol.
Letérdel minden zug elé.
Két nagy szeme ragyog. Ragyog.

Ha megtalálja: elviszi.
Ha megtalálja, meghalok."
(Szabó Magda: A fény lécei közt)

2016. július 7., csütörtök

Nosztalgia

Poros billentyűkön pihen kezem, keresek egy elveszett dallamot... lépteim nyomán a szobában még kavarog a por, átjár a dohos bútorok illata. A zongorán egy törött zenedoboz áll... még emlékszem a csilingelő kis dallamra, mely már gyermekkoromban is disszonánsan szólt. Emlékszem... ahogy gyerekként a szobában minden olyan nagynak tűnt.. ahogy bújócskáztunk és elrejtőztem a vastag bársonyfüggöny redői mögé, s hittem sosem találnak meg. Akkor minden igaznak és örökkévalónak tűnt. Hittem, hogy a kedvenc játékom mindig a kedvencem lesz, hogy a barátom mindig a barátom marad, hogy az ígéret mindig betartatik. Most itt ülök, s keresem a szoba árnyai között elmúlt gyerekkorom szellemeit, az ártatlanság varázsát, a hitet az igaz szerelemben. Minden álom összetört vagy kifacsarodott. De még mindig keresek, szüntelen, vágyakozom s remélek. 
... arra riadok, hogy ujjaim akaratlan is egy kis darabot kopognak a régi hangszeren, a dallam először bizonytalan, majd életre kél, s hangjai letépik a pókhálót az ódon szoba berendezéséről. Már ott vannak.. mindenki... valami családi ünnepség lehet. Érzem a meleget a szobában, hallom a hangzavart, a hangos nevetést, érzem a sütemények illatát... én a sarokban ülök és nézem a többiek arcát. Aztán hagyom, hogy az illúzió tovaszálljon. 
Amikor feleszmélek a szobában már elmélyült az esti homály, kint fagyosan ragyognak a csillagok, ma nincs Hold. A sötétség hideg karmai belemarnak a lelkembe és úrrá lesz rajtam az a különös érzés, hogy a figyel valaki... érzem, hogy félek, oda kéne rohanni a falhoz és felkattintani a lámpát, de meg sem mozdulok. A kezem még mindig a zongora poros billentyűzetén tartom, de ujjam kihűlnek s érzem reszketni kezdek. A józan ész tudja, nincs mitől félnem, mégis rettegek, de mitől? 
Megrázom magam és lassan felállok, a lábaim teljesen elgémberedtek, mint egy régi régi rémálmomban, mikor otthon szaladok be a fényárban úszó nappaliba, futok a sötét folyosón, de mintha lelassulnék, és nem érek be, tudom, hogy nem érek be... Remegő tagokkal állok a szoba közepén, majd egyszer csak a homály szertefoszlik, az árnyak visszahúzódnak a sarkokba... az ajtó kinyílik a hátam mögött és a másik szobából fénypászmák kúsznak a szőnyegre, mint fényes pengék, melyek széthasítják az Éjszakát... a fény felé fordulok és hunyorgok, s ott áll előttem maga az Idő...




2016. július 5., kedd

Nyár van!!

Szentséges Krumplistészta!! Szembesültem azzal, hogy január, igen, január óta nem írtam egy sort sem.... Az, hogy az olvasmányaimmal el vagyok maradva, az egy dolog, gyakorlatilag abból fakad, hogy bűntudatom van, mert ha olvasok, az jut eszembe, hogy a nagy okj-s vizsgára is tanulhatnék és miért nem azt csinálom... így inkább nem olvasok, azaz csak kicsit. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy kb három könyv hever az ágyam mellett, amikhez néha-néha odajutok, de amúgy semmi ... és hiányzik. 
A masszázs, igen ó igen, erről van mit mesélni. Sok helyen jártam, sok helyet megnéztem, és több helyen is dolgoztam. De erről majd egy önálló cikkben szeretnék írni. 
Ami a legfontosabb számomra a tapasztalatok mellett, hogy lettek új barátok, akiknek nagyon örülök, és hálás vagyok az életnek, hogy összehozott velük! 
A suli továbbra is dübörög, már voltam egy-két kórházi gyakorlaton is... hm hm. Majd erről is bővebben. 

Család: Benikém elvégezte az első osztályt, csodálatos eredménnyel, nagyon nagyon büszke vagyok rá! Fannim pedig már nagycsoportos lesz!! Nagyon megy az idő. Róluk is szeretnék majd írni. 

A hastáncot most parkolópályára kellett tenni, amit nagyon sajnálok, de nem volt más megoldás. Most "csak" edzés van, de az szuper, nagyon köszi Ket! 

És akkor még kellene sok-sok téma, filmek, zenék és még sok más... igyekszem behozni a lemaradást! 

2016. január 19., kedd

Idei első

Az idei első befejezett olvasmányom a Túl a kék eseményhorizonton c. könyv, az Átjáró sorozat második kötete. Spoilerezés nélkül: ez a kötet keményebb olvasmány az elsőhöz képest, Anthyon fogalmazta meg tegnap jól, hogy három rétegből áll: ponyva-fantasztikus-tudományos és ez hozzávetőleg ilyen sorrendben is követi egymást. Épp ezért a végén, amikor már győztünk, és örülök, hogy a történet végére értem, kapok még egy csavart, egy olyan fordulatot, amire nem számítottam kiegészítve egy asztrofizikai elméleti csomaggal. Nem mondom, hogy már holnap újra nekikezdenék, vagy, hogy a sorozat következő részét már lapozgatom is. Nekem most kell egy kis váltás, hogy megemészthessem az olvasottakat. De szeretném befejezni. Szerencsére a kötetek ott sorakoznak a férjem polcain... Ő most épp falja a Philip K. Dick könyveket és így keveredve úszkálnak az elméletek és világfoszlányok a fejemben... érdekes élmény! 

2015. december 25., péntek

Boldog Karácsonyt!


Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek! 

Új idők

Gyűjtögettem, gyűjtögettem és végre le is ültem, hogy mindezt le is írjam... Mostanság kevés idő jut blogolni (nagy szomorúságomra), de ha mást nem legalább ígérgetem magamnak, hogy maaaajd!  


Dübörög a masszőrsuli, amiben jó, hogy megvan a Svéd modul!!!yeeeee!!! Aminek része volt a kismama és a babamasszázs!!yeeeee!!! Januártól már nagyon szeretnék ebben dolgozni, de mint kiderült ez sem megy olyan egyszerűen, de úgy nem is értékelném ugye... Így most végre elő lehetett venni a fantáziát, a kreativitást, a vidámságot és minden egyéb ösztönző érzelmet, mely támogat abban, mit és hogy is szeretnék tenni a jövőben. Lehet bolondos gondolat, de úgy érzem most bármi lehetséges, és kivételesen hiszek is most ebben. Bizakodó vagyok! 


A projektmunkámnak november 30-al végére értem, és rögtön meg is érkezett a karácsonyi őrület. Mintha az utolsó munkában töltött napom óta folyamatosan futnék... De itt a Karácsony, szép és meghitt a hangulat és nem is volt annyira feszkós, mint lehetett volna (ezért hála a férjemnek, aki tegnap kb. 5 percenként simogatta meg a vállam, és adott egy puszit, hogy nyuuuugiiiii). Idén csak egy mézeskalács halmot sütöttem, a többit rábíztam a pékségre. Sokkal jobb volt így. Nem hergeltem bele magam olyan tevékenységekbe, amikhez igazából nem volt kedvem, és mástól sem vártam el ugyanezt. Könnyebb és szebb így. 



Olvasmányok szépen állnak sorban az alábbiak szerint: 

Túl a kék eseményhorizonton - folyamatban 
Dűne II. - folyamatban 
El szeretném olvasni:
Az Átjáró sorozat további kötetei
Csapda 2-3.
Interstellar és a tudomány (új!! kari ajándék)
13. harcos (szintén új!!) 
Végtelen történet
Árvák hercege (még tavaly karácsonyra kaptam, és idén nem jutottam a közelébe sem.... szégyenlem is magam) 
Tesómtól kaptam kölcsönbe pár vámpíros könyvet, jó lenne elolvasni őket. 

Filmekben is dúskálunk, hisz végre vannak esték, mikor nem kell arra gondolni, hogy holnap csörög az óra. Új film volt, a már fentebb könyv formában említett Interstellar - Csillagok között c. film, amit ajánlok mindenkinek. Sci-fi is, drámai is, és nem mellesleg izgalmas, és jó nagy csavarok vannak benne (nem csak azok, amik összetartják az űrhajót). Kedvcsinálóként spoilermentesen arról szól, hogy a Földön pusztul az élet, és az emberiség előtt megnyílik a lehetőség, hogy elmenjen és megnézzen magának pár új bolygót potenciális új otthon létesítése céljából. Van A B és C bolygó, melyik és miért lesz a befutó.... Mi van azokkal, akik otthon maradtak? Lehet-e őket is vinni vagy nem? És az érzelmi szál... mi van, ha az egyik elküldött űrhajósnak otthon maradt a családja, elsősorban a kislánya, akivel különlegesen mély kapcsolata volt. Nem mondom, hogy nem könnyeztem a filmen, de nem volt csöpögős, sőt gondolkozós... Tényleg érdemes megnézni! 



Végül egy idézet, amit ma találtam, és nagyon szíven ütött... 


"Suppose I were to tell you that the meaning of dreams

Is not all that it seems and the ultimate truth is a lie.
And you are just a puppet who can dance on a string.
Do you feel anything? 
Would you laugh? would you care? would you cry? 
But the meaning of life is a mystery, how can anyone disagree? 
And the music is a symphony which we play in a minor key.
I am a mirror. I am a mirror. looking at me you see yourself
I am a mirror. I am a mirror. every face is someone else.
Look at me smile and you're the clown. and if I dance you turn around.
Look in my eyes and see your tears until the music disappears."