2010. június 21., hétfő

Megadeth

Tegnap volt szerencsénk részt venni, az évtized egyik legjelentősebb heavy metal koncertjén!
A Petőfi csarnokot már rég láttam ilyen tele lelkes rajongókkal. Persze azt már a bejutásnál megállapították többen, hogy a Metallica pólóban érkezetteket most azonnal haza kéne küldeni. De hát mindenki tévedhet alapon szemet hunytak efelett. Szerencsére még a hangulatcsináló vihar előtt beértünk, és zárójelben azért megjegyezném, ebből látszik, hogy a Megadeth igazán nagy zenekar, mert még odafönt is el tudták intézni, hogy a zene hangulatához méltó időjárás fogadjon bennünket.
7-kor volt kapunyitás, amit pontosan be is tartottak :) Odabent szinte rögtön kezdődött is a zúzás. A két előzenekar igazán kitett magáért, és szuper hangulatot biztosítottak. Csupa pörgős zene igazán felvillanyozva vártuk a lényeget :D
Az első pár szám alatt még a hangzás hagyott némi kívánni valót, de azt követően egy kő kemény koncertet kaptunk. Bevallom én nem tartozom az ős Megadethesek közé, de nagyon nagyon jól éreztem magam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése