Tegnap este kikukkantva az ablakon úgy döntöttem mégis megyek futni. Most már lassan 4 hónapja űzöm ezt. Hébe-hóba tornáztam is, de kiszabadulni a lakásból este, sötétben, na ez nekem való. Legtöbbször Orsi barátnőm kísér el, és tartja bennem rendületlenül a lelket. Na meg persze ez remek alkalom arra is, hogy kibeszéljük mindent, amúgy női módra. Orsi jelenleg egy cukrázdában dolgozik, ezért nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy a 12 órás ácsorgás után még lesz kedve velem rohangálni, de szerencsésen tévedtem. Ő életem egyik olyan szereplője, akire elmondható, hogy minden percben ÉL. Belevág olyan dolgokba, melyekről a szegény halandó valóban csak álmodik. Persze a szegény halandó is megtehetné, csak azt hiszem kevesekben van meg az a bátorság és főképp kurázsi az élethez, ami benne már gimi óta megvan (lehet előbb is ott volt, de akkor még nem tudtam róla :P).
A lényeg, hogy jött egy telefon, hogy várjam meg és jön velem futni. Egyre jobban szeretem a futást. Egyrészt mert ilyenkor lemegyünk a Duna partra, ami a szúnyogok hada ellenére gyönyörű ilyenkor! A lámpasorok között futunk, miközben lent csöndesen hömpölyög a víz. A sok eső miatt a fák többsége a parton még mindig vízben áll, de ettől csak még hangulatosabb. Megint rengeteget beszélgettünk, jó fél 12 volt, mire hazaértem, de megérte. Néha kell egy kis kikapcsolódás, néha jó nem a gyerekről beszélni, még ha el sem tudok képzelni ennél szebb feladatot, amit az élettől kaphattam.
Néha egyedül vágok neki, és ilyenkor a legelképesztőbb kombinációban zúg a fülembe a zene. A filmzenétől a metálon át a hastánczenéig. A lényeg, hogy lendületet adjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése