2010. június 4., péntek

Ébredés / Awakening

Itt ülök csendes magányomban. Gyerek már alszik, Anthy még nem ért haza munkából, így arra gondoltam írok tovább. Ez első nekifutásnak elég könnyűnek ígérkezett, aztán majd elválik értelmes lesz-e.
Az jutott eszembe írok néhány sort magamról, eddigi életemről.
Budapesten láttam meg a napvilágot, és azóta is itt élek. Ebbe a nagy világ nézegetésbe valószínűleg kissé bele is feledkeztem a születés alatt, mert azóta, hogy ezen a világon járok nem szeretem a fényt. Elég különleges szembetegségemnek köszönhetően szó szerint sötéten látom a világot, legalábbis a sötétség az, amit kedvelek belőle. Körülbelül 20 évébe telt az orvostudománynak mire kitaláltak valami kézzelfogható magyarázatot arra, miért látok így. Születési rendellenesség, és a konkrét probléma, hogy nem működnek a szememben a csapoknak nevezett érzékelő sejtek. Hogy ez miért fontos, nos elég fontos ha azt vesszük minden nap minden órájában szembesülök azzal, hogy jó lenne, ha jó lenne a szemem :) De nem panaszkodom, lehet vele élni, néha nehéz. No, folytatom.
5 évvel ezelőttig édesanyámmal és öcsémmel együtt laktam. Életemben csak néhány úgymond fordulópontot tartok számon. Az eső a 10. születésnapom volt. Nem is tudom miért valahogy úgy érzetem, attól a naptól kezdve felnőtt leszek. Ennek megfelelően is tettem, este mikor szüleim leültek nézni a híradót én is helyet foglaltam a tévé előtt és bámultam a képernyőt. Természetesen egy szót sem értettem az egészből, de nagyon igyekeztem. A következő fordulópont már koránt sem volt vidám. 17 éves koromban édesapám váratlanul elhunyt. Azt a napot az "Ébredés" napjaként tartom számon, amikor is rájöttem az élet sajnos nem egy Disney film, ahol mindig mindennek szép vége van, néha vannak igazán drámai, horror, thriller stb. pillanatok is. De ha ez igaz, várom a Fantasy fordulatokat. A harmadik fordulópont az volt, mikor Anthyont, férjemet megismertem, ennek immár 5 éve, és igazából hozzá kapcsolódik a negyedik fordulópont 2008. októbere, mikor a fiunk megszületett.
Most kezdő anyukaként gyűröm az itthonlétet. Szerencsésnek mondhatom magam, mert áldott jó természetű fiam van. Jó vele lenni, élvezem a játékokat, játszóterezést, látni, hogy nyiladozik a kis elméje. De azért várom már, hogy visszamehessek dolgozni.

A barátaimnak, s főképp a családomnak sok gyönyörű pillanatot köszönhetek, melyekért hálás vagyok, és remélem ezt az oldalt sikerül megtöltenem minél több ilyen emlékképpel.
...
I'm sitting here all by myself. My kid has already fell asleep, and Anthy is still working. So I've desided to write again.
First I thought I have to write something about myself, about my life. I was born in Budapest, and I have been living here since then. From the first time I saw the sunlight I hate it. I'm partially sighted and that thing forced me into living in the dark. The optometrists couldn't tell me what is my eyes' problem, and they couldn't help. And why is this so important? Because I have to live with this, and I have to face it every day in my life, in every minute.
Since 2005 I lived with my mom and with my younger brother. I keep count of a few tuningpints in my furtune. The first one was my 10th birthday. Exsactly I don't know why. Maybe I thought from that day I become an adult. At that evening I sat down and watched the news like my parents. Naturally I didn't understand any words of it.
The next turingpoint was't funny at all. I was 17 years old and my father suddenly died. I knew he was ill, but I never thought he could die so young. He was only 45 years old. That day was my awaikening day. I realized the life isn't a Disney movie, there is no "happily ever after". That days were more even dramatic and horrible. But now I am waiting for the Fantasy movie effects :)
The third point was the day when I met with my husband. It was 5 years ago. And the next one was our sons birthday in 2008.
Now I' am at home with my baby, and I keep myself very lucky because he is a very calm and happy boy. I like being with him, playing, singing with him. But of course I'm waiting to go back working.

I am thankful for the happy memories to my family and my friends. I hope I can share a lot of these with You.

Thanks for your time :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése