:(

2003. november 8.

Ím, eltelt már három év

De a seb még mindig ég

Száz meg száz könny hullt

Valahol tán remény gyúlt.

Eljön mindig ez a nap az évben

Mikor gyertyát gyújtunk a sötétben

S emlékszünk rád,

Ki tett sok csodát.

Járom utam, mit az élet szánt nekem

Elbotlom százszor, ugye itt vagy velem?

Fekszem a porban, de fel kell kelni

Nem maradhatok itt, tovább kell menni.

Tanultam tőled sokat, de mégsem eleget

Nem tudom, hogy űzzem el a sötét felleget.

Gyermekként vigyáztál rám, vezetted lépteim

Most egyedül vagyok, nincs, ki fékezze vétkeim.

Hallom még utolsó sóhajod,

Nélküled sebzett madár vagyok.

Ki a jó, és ki az álnok?

Kik ellenségek, kik barátok?

Megyek egy úton, de jó irányba?

Nincs válasz a sok talányra.

Mesélték nekem száz mesét,

S én nem értem a lényegét?!

Megmaradni olyannak, amilyen vagyok

Nem elfelejteni, hogy még is ki vagyok.

Alkalmazkodni másokhoz

Az emberekhez, a világhoz…

Hosszú az élet, feladat vár még

Bonyodalmas ez a Végjáték.

Melyik a jó oldal, hova kell állni?

Melyik döntéssel fogok nagyot hibázni?

Te tudod a választ. Segíts, kérlek!

Leljem meg az Ösvényt, s hazaérjek.

Talán majd egyszer én is bölcsebb leszek,

S lesz egy lányom, ki én vezethetek.

Budapest, 2003. október 31.