2015. szeptember 27., vasárnap

Time to change!

Április óta járok masszőrtanfolyamra, mert már évek óta szeretnék ezzel foglalkozni. Tulajdon képpen mindig is ha valamiről mélyebb benyomást akartam szerezni, azt megérintettem. Legyen szó egy kovácsoltvas kapuról, vagy egy ruhadarabról. A másik oka egy régi történet, amit még édesapám mesélt nekem. Azt fejtegette, hogy ha valakire mélyebb benyomást akarunk tenni, ha a mondanivalónknak súlyt adni, érintsük meg az illetőt, mert az érintés mindig jobban megmarad. Azt mondta figyeljem meg azokat a szituációkat az életemben, ahol a párbeszédet érintés is követte, sokkal jobban megragadnak azok az emlékek, mert egy más jellegű érzékelés is kapcsolódik az emlékhez. Azóta mindig figyelek erre, és valóban látok magam is igazságot az ő meglátása mögött. 
Ezzel szinte párhuzamos egy másik élmény június óta új munkahelyen dolgozom és sok szempontból mondhatom, hogy új, és eddig nem tapasztalt élményekhez jutottam általa. Olyan magasan képzett, okos, kreatív csapatban lehetek, amilyennel eddig nem volt szerencsém együttműködni. És, ami különösen jó érzéssel tölt el, hogy tőlem is a maximumot várják el, és ha valamit nem tudok, megtanítják!!! De persze sikerült belecsöppennem egy projekt végébe, és ahogy közeledik a zárás, úgy nő a nyomás, nagyobb a feszültség, és a meglévő munkákat egy megadott határidőig kell tejesíteni... most néha azt látom ez képtelenség, de még bármit hozhat a jövő. Már ott tartunk, hogy túlórázunk, nyomjuk együtt, de, ami különösen jó érzés, hogy nem ütjük vágjuk egymást, hanem úgy érzem, összekapaszkodunk és úgy próbáljuk meg ezt az embertpróbáló időszakot átvészelni. Persze igen itt is vannak súrlódások, sokáig bevallom ridegnek éreztem a társaságot, ma már inkább azt mondom, hogy nehezen oldódik mindenki, és sok a stressz. 

Ezt a két élményt most mégis valahogy mérlegre kellett tennem. Mert bár inspiráló és kihívásokkal teli a munkám, mégis azt érzem, ez az, amire azt mondják, két végéről égeti a gyertyát. Csütörtökönként, mikor a masszázs suliba megyek, megnyugszom, és ellazulok, nem félek, nem szorongok. Örömmel tölt el, hogy ott lehetek, mert úgy érzem minden nappal közelebb kerülök ahhoz, amit szeretnék. Segíteni szeretnék az embereknek, hogy ne legyen már mindig mindenki ideggombóc. És igen önző vagyok, mert segíteni szerernék magamon is, mert bennem is buzog a megfelelési kényszer (ahogy a férjem hívja) és ez nem hogy nem jó, de egyenesen önpusztító tud lenni. 

Nem minden lehet az én hibám, bár folyton felveszek olyasmit is, amihez végső soron semmi közöm, DE azért sok mindenhez én is hozzájáulok, hogy úgy alakuljon az életemben, ahogy. Most egyszerűen összeszedtem, min kell változtatni: 

1. Lesz...rom!: Meg kell tanulnom, hogy két fülem van, és vannak dolgok, amik az egyiken be a másikon ki mennek... azaz el kell tudnom engedni olyan megjegyzéseket, ami rosszul esnek, de igazából nem nekem szólnak. 

2. Hiszek magamban!: Ha én nem hiszem el, hogy képes vagyok véghezvinni valamit, más miért higyjen bennem?

3. Nekem is lehet igazam!: Meg kell szólalnom, ha mások igazságtalanok velem, ki kell tudnom állni magamért. 

4. Kevesebb agyalás!: ez valahol még nagyon rég kezdődött, én ilyen vagyok mondtam eddig, mindig folyton rágódom, őrlődöm mindenen. (Miért bánt velem így, mikor nem érdemlem meg, biztos valamit rosszul csináltam stb.) Ez valahol az előzőekből következik. És kicsit kapcsolódik az elsőhöz. Tudni kell félretennem a dolgokat, ez rettentő nehéz számomra, ha valami megüli a lelkem, nehezen szabadulok meg tőle. Frusztrált és ideges leszek. És előbb keresem magamban a hibát, mintsem kijelentsem a másikról, hogy ő a szemét... Pedig ez sokszor így van és pont. 

5. Nem menthetek meg mindenkit!: Ha az ember jó hallgatóság, és a másik még azt is érzi, hogy te figyelsz rá, visszakérdezel, ez sokszor azzal végződik, hogy ülsz a verem alján, és energiavámpírok lakmároznak a lelkeden. Őket persze nem nagyon érdekli veled mi van, de nálad le lehet pakolni a gondokat ez a lényeg. Szeretem az embereket, a magam módján és néha úgy gondolom sokkal jobban figyelek mint mások, mert megérzem azokat az apró rezdüléseket mások hangulatában, amik arra utalnak, valami jó vagy netán rossz dolog történt velük. És én persze mindig rá is kérdezek :)

Sok-sok olyan ismerősöm, barátom akad/akadt, akikre érdemes volt ennyi időt szánni, akikkel ezáltal mélyült el úgy az ismeretség, hogy valódi barátság alakult ki, de bizony akadtak nem kevesek azok közül is, akikre egy köszönés is sok lett volna én még is évekig tartottam ki mellettük. 

6. Néha a kevesebb több!: röviden tömören time management, vagyis ne vállaljam túl magam.Ezt csinálom, mindig... 


A fentiek alapján azt kell mondjam, hogy ELÉG VOLT! Most van az a pillanat, amikor MEGVÁLTOZOM! Mert muszáj, mert érzem, hogy egyik betegségemből sétálok a másikba, hogy ígérgetek, és nem tudom megtartani, elvállalom, és nem tudom elvégezni, hogy szétszakadok, és azokra nem marad időm és energiám, akik nem érdemlik meg, hogy így legyen. 
Azért szeretnék élni, mert jó élni, és nem azért mert muszáj. Nem akarok mások hülyeségén idegeskedni, nem akarok tanácsokat adni úgy, hogy én sem tudom mi a helyes, és legfőképp ha azt a tanácsot nem is várja senki. 
A saját utamat szeretném járni. Végigjártam már a sötétséget, a szomorúságot, a bizalmatlanságot, mert mindig ezeket keresetem akarva akaratlan. DE most eldöntöttem, és hiszem, hogy ez nem visz sehova. 
De ha előre nézek, tudom a célom, és ha kis lépésekkel is de haladok felé, ha hiszek magamban, és abban, hogy amit teszek az jó, és hasznos, akkor én megváltoztathatom azt amiben élek. Nem mutogatni akarok, hogy kinek a hibája, az én hibám ha nem lépek, és ezt most már látom, és van erőm úgy érzem, hogy lépjek, előre, ki a napfényre az Életbe :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése