A hetedik, és már csak 7 nap!

A hetedik jelen esetben nem a hét főbűnre építő szuper thriller, hanem az idén kiolvasott hetedik könyvet jelenti, mely jelen esetben Zsoltos Péter: Távoli tűz c. műve. Már írtam korábban, hogy ez nem az első, s bizonyára nem is az utolsó alkalom, hogy felfedeztem Avanát, ezt a csodásan gazdag, mediterrán várost. Végigkísértem Gregor Man, geológus gondokkal, kalandokkal, kihívásokkal teli évtizedeit a Tau Ceti egyik bolygóján. Jó úgy olvasni az emberiségről, mint "az Idősebb Testvérekről", akik bölcsességükkel segítik a fejletlenebb civilizációt, de miért van az az érzésem, hogy mindez csupán ábránd. Amellett, hogy imádom Zsoldos stílusát, a könyv hangulatát, sokszor elfog az az érzés, mint mikor Jókait olvasok, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Mint oly sok más könyvvel, ezzel is édesapám ismertetett meg, szinte hallom, ahogy felolvassa, s mivel a könyv E/1 személyben íródott, könnyű hozzáképzelnem az ő hangját, ezáltal Gregort úgy látni, ahogy őt. Természetesen itt most nem a személyiségre gondolok, mert a két ember teljesen más, de a közös bennük az az, hogy az emberiség tudását tovább kell adni, az értékeket tovább kell adni, legyen szó a gyermekeinkről, vagy alattvalókról. Apa is vonzódott a mediterrán kultúrákhoz, sokszor vitt minket nyaralni "A tengerhez", mely általában az Adriát jelentette, és sosem bántam meg!
Sajnos Görögországban még nem volt szerencsém látni, mégis ha Avanára gondolok megjelennek előttem a fehér sziklákból épült házak, a kék tenger, a kikötők olajos, hal szaga, ami keveredik a tenger sós illatával.
Furcsa, most, hogy napokon belül megszületik a második kisbabám egyre többet gondolok arra, most már az én, és a férjem feladata lesz az, hogy a Tudást átadjuk, és jó munkát kell végeznünk, mert ugyan az iskolákban számos dolgot bele tudnak tölteni az ifjúság fejébe, azonban az igazi értékeket a gyermekek a szüleiktől kapják, és ez nem kis felelősség. Tudom, most még évekig nem lesz lehetőségünk arra, hogy olyan messzire utazzunk, mint az Adria, de már nagyon várom, hogy elvihessem Őket is oda.
Úgy látom elég keveset írtam a könyvről magáról, de talán nem is baj, mert a történetről, melyről szól nem érdemes írni, el kell olvasni. A hangulatát próbáltam megfogni, ami szintén lehetetlen, hiszen az én esetemben számos emlék fűződik hozzá a múltból, melyek miatt lehetetlenség tőlem azt várni, hogy objektíven írjak róla.
Számomra a legfőbb tanulság így harmadik olvasatra, hogy Embernek lenni, és maradni nehéz, az értékeket megőrizni, és átadni nem könnyű, és még így is meglehet, hogy a "tanítványok" nem jó célokra használják fel az általunk közvetített tudást. De mint jelenleg ismert egyedüli értelmes létformának, kötelességünk, hogy megőrizzük, továbbvigyük az értelem tűzét, és kellően, higgadtan bölcsek legyünk ennek átadására, ha eljön az idő.