2010. október 15., péntek

Vidámpark

Csütörtökön volt szerencsém sok jóbarát társaságában ellátogatni a Budapesti Vidámparkba, és azt kell mondjam, még mindig szuper. Igaz, ami igaz, hogy a teljes élvezethez hozzá tartozik, hogy rá kell szánni az időt. Mi Orsi barátnőmmel délre értünk oda, és egészen hatig ott is maradtunk, s még így is csupán a hullámvasút volt az, amire kétszer jutott idő. Sajna a ketyerék nevét, ha akarnám sem tudnám felsorolni, de Orsi két kivétellel minden űrhajóskiképzésen átment. Nálam az abszolút top még mindig a dodgem :D Ebédre hamburgereztünk, ahogy azt itt illik, és utána igyekeztünk kevésbé kedélymozgató találmányokat kihasználni, mint a barlangvasút és az óriáskerék (ahol nekem még mindig tériszonyom van...bakker ki lehet látni az ülések alatt a SEMMIBE). Olyan 3 felé megjöttek Jucusék is, így velük folytattuk a parkozást. Sajnos az első adandó alkalommal sikerül eljátszanunk a vak vezet világtalant, aminek némi vérveszteség lett az eredménye, ezért még egyszer bocs az érintettől.

2 megjegyzés: