Könyvek

Kiolvastam a Boltkóros babát vár című "alkotást", hááát ezek után nem nagyon izgat az alapkötet. De kis nyálas valaminek jó volt az Őslénypark után. 

Ezt követően végre kiolvastam az Égi éj könnyei című DL kötetet, ami nem okozott csalódást. 

A Projekt

Kastélyok, helyek, ahova el kell menni:
Turai Kastély
http://www.turaikastely.hu/bemutatkozas/kastely/epulet.html
Patay Kastély Abaújszántó

Sötét álom

Fagyott erdődbe lépek,

A levelek, mint csontok 

Ropognak talpam alatt.

Az iszonyat képei kísértenek

Fák kínban tekeredve várják a reggelt

Égő csillagok cibálják a éj palástját.

Félek... kezem hideg és reszket

Tébolyult szavakat suttog az Idő.

Még egy lépés...haldoklom?!

Eszméletlen ébredésben gyötrődöm,
Kegyetlen liget örzi várad 
Holt árnyak taszítanak a földre. 
 

Fény dereng, karodban pihenek
Jégmarta falakra mered szemem
Csak mosolyod éltet. 

Fagyos álomomnak vége

Élet meleg takarója borít

Hol jártam vajon? 

Karcsú tornyok, csipkézett bércen
Démonok őrzik lelked melegét,
Látogatókra támadni készen. 

...
Néha éjjel, ha szememre száll az álom
S dermedt országod falait meglátom
Érzem egy emlék hozzád köt, 
Mert szíved dallama bennem viszhangzik.

Zene

Most olvastam

 1. A láthatatlan kisgyerek: nem mindennapi kis mesék, néhol borzongató, néhol tanulságos. Nagyon élveztem. 

Most abszolút igaz, hogy nem erre számítottam. Aki látta a filmet, és az alapján fog neki, hát … meg fog döbbenni Szerintem jó értelemben túlteng a könyvben a tudományoskodás, és pont ezért érthetőbb volt a koncepció. Külön érdekesség, hogy a film után meglepő, hogy egész mások maradnak életben… 

"God creates dinosaurs, God kills dinosaurs, God creates man, man kills God, man brings back dinosaurs.” 

― Michael Crichton

Esti zene

Kiolvastam A láthatatlan kisgyerek c. könyvecskét, nagyon aranyos! Ajánlom mindenkinek!

És íme, egy régi-régi zene, amit imádok azóta is <3 br="">

Töprengve...

Néha elakadok, igazán...
Újabb és újabb lelkek sodródnak az életembe és néha érzem, szinte látom magam előtt, hogy szövődik egy-egy barátság szálakból anyaggá, szövetté. Vannak, amellyek az idővel felbonthatatlanná erősödnek, és vannak, melyeknek szálai elvékonyodnak, majd szertefoszlanak.

A barátságok is összecsiszolódással járnak, kompromisszumokkal. Melyek néha kellemesek, néha fájóak.
A napokban épp egy olyat kellett megkötnöm, melyhez egyáltalán nem fülött a fogam... sőt. Aki ismer, tudja, hogy völtak, s néha vannak sötét időszakok az életemben. Egyrészt mert olyasmit tettem, amire nem vagyok büszke, vagy mert átitatta az önzőség, vagy az önsajnálat. De az Életet megtanultam tisztelni és értékelni.
Ő azt mondja, már olyan sokakat vesztett el, s tudom nem hazudik. Érzem szinte a fájdalmát, a veszteségeit. De érzem azt is, nem hisz nekem mikor azt mondom megértem őt. Én is sokakat vesztettem el, szülőt és sajnos gyermeket is, és tisztában vagyok azzal is, hogy minden veszteség más és más. Mikor azt hisszük ennél nem fájhat már semmi jobban... az a Sors vagy nevezd minek akarod, megmutatja, hogy dehogynem... 

Ő azt mondja, fél az egyedüléttől...
Talán azzal haragítottam meg igazán, hogy mikor elkezdte ecsetelni, hogy fiatalon el kíván távozni innen, ráhagytam. Nem kezdtem el győzködni. Miért nem? Talán nem lennék jó barát? Azért nem, mert az önsajnálatot véleményem szerint nem szabad támogatni, megérteni. Igenis nem kell egyedül lenni, igenis fel kell állni és meg kell mutatni, nem másnak, nem a világnak, DE önmagunknak, hogy túl lehet mindent élni.
Aki ismer tudja mi a véleményem az öngyilkosságról, és igen van tapasztalatom... hanem is saját. De fenyegetett már olyan, akit a világon mindennél jobban szeretek azzal, hogy mire hazaérek végez magával... és igen hoztam már ki barátot öngyilkossági kísérlet után a pszichiátriáról....
Megmondtam neki is... mindig annak fáj, aki itt marad kétségek közt, hogy vajon én is hozzájárultam? Megtettem mindent érte? Miért, miért, miért?
Megkaptam tőle, hogy ő nem a gyerekem ne neveljem, és hogy semmi közöm ehhez ez az ő élete... DE TÉVED, közöm van hozzá, mert megosztotta velem, tehát ha nem teszek semmit, szinte bűntársa vagyok ebben. Igen az ő hibája is, hiszen azzal, hogy megosztotta ezt velem, és még ki tudja hány emberrel, a vállamra tette a felelősség súlyát... akár elismeri akár nem.

Ismét a kérdés, amit már korábbi bejegyzéseimben is veszegettem, mikor vagy jobb ember, barát, ha nyalogatod a másik sebeit, vagy jól seggbe rúgod ha hülyeségeket beszél? Mi a jobb, megfogni valaki kezét, vagy tükör elé állítani?! Te mit tennél a helyemben?!