Jó reggelt!

E-mail

Ha azt érzed vonz a monitor, és báááámulod, és várod AZT az e-mailt és nem jön... MENJ TÁNCOLNI! Tánc közben egy másik világba kerülünk, ahol bármi lehetséges...

Egy toll a holló szárnyából...

Elsirattalak, elengedtelek
Százszor meg százszor megértettelek.

Könnyed folyt arcomon, és hagytam 
Hogy édes bús hangod magával ragadjon. 

Szívemben fészket építettem
Sebeidet ápoltam, lelkedet féltettem. 

Törött szárnyú hollóm visít az éjben, 
Magányos utad járod az örök Sötétségben. 

Kegyetlen betűk tépik életem
Vérem hull, többé nem kellesz nekem!

Gyengéd kezek, mohó ajkak százai várnak
Védd csak a várát erkölcsöd ködfalának. 

Elbuktál sokszor, elbuksz még többször,
Mert ki önmagától fél, nem kel fel a Földről. 

Szépséges hollóm, szárnyal az éjben, 
Keresi a társát az örök Sötétségben. 

/ kieg 2013. 05.03. /

Alkonyodik, rám borul egy szoba emléke
Egy érintés, édes csók sosem volt érzése.

Halott virágok illatát tavaszi est hozza
Egy magányos élőholt béklyóit eloldozza.

Álmomban a Halál madara ült ágyam mellett
Nézett szép szemével, de többé nem kísértett.

Egy árnymadár emléke illan az éjben,
Megleli társát a Hajnal Fényében...

 

Dorian Gray arcképe, avagy a gótikus irodalom mennyire igaz a XXI. században

Az idei 4-diket kedvenc férjemnek köszönhetem! Vannak könyvek, amiknek rosszabb a híre, mint a tartalma :D ez is épp olyan. Egy élmény volt! A történetet szinte mindenki ismeri, azonban nagyon sokat rosszul értelmezik... úgy gondolom felvehetnék a kötelezők közé, mert érdekes jellemrajz, és a mai ember számára is tartogat értékes gondolatokat. Íme egy kis idézet, egy kis hangulat:

"Kevesen akadnak közülünk, kik néhanapján föl nem riadtunk virradat előtt, akár ama álmatlan éjszakák után, melyeken majdnem beleszerettünk a halálba, akár a borzalom és babonás gyönyörök éjszakái múltán, mikor a gyvelőnk kamráin magánál a valóságnál is rettenetesebb kísértetek suhannak, tele azzal a friss élettel, mely minden különösben ott leskel, és örökkévalóságot biztosít a gót stílnek is, mivelhogy ez
a művészet valóban jellegzetes művészete azoknak a lelkeknek, kiket megzavart az álmodozás nyavalyája. Fehér ujjak motoznak a függönyökön, mindig határozottabban, s reszketni látszanak. Fekete, lidérces formákban néma árnyak lopakodnak a szoba sarkaiba és ott leguggolnak. Künn madarak rebbennek a lombok közt, vagy munkájukra sietők zaja hallik, vagy sóhajt és zokog a lankákról lejövő szél, mely körüljárja a hallgató házat, mintha félne fölkelteni az alvókat , de azért az álmot mégis ki kell hívnia bíbor barlangjából. Egymásután lebben föl a fátyolok vékony, sötétes hálószövete, és a tárgyak fokonként kapják vissza alakjukat, színüket, mi pedig figyeljük, hogy formálja vissza a világot a hajnal ősrégi módszere szerint. A vak tükörbe ismét beleköltözik az alakos élet. Az eloltott gyertyák ott állnak, ahol hagyták őket, és
mellettük van a félig fölvágott könyv, melyet lapozgattunk, vagy az alélt virág, melyet a bálban hordtunk, vagy a levél, melyet féltünk elolvasni, vagy nagyon is sokat olvastunk. Úgy látszik, hogy semmi sem változott meg. Az éjszaka valószerűtlen árnyaiból visszatér a való élet, melyet ismertünk. Ott kell elkezdenünk, hol abbahagytuk, és akkor úrrá lesz rajtunk az a rettenetes megérzés, hogy egyforma szokások fáradságos körtáncában szükségszerűen tovább működik az energia, vagy vad vágy ragad meg bennünket, vajha egy reggel szemünk más világra nyílna, mely örömünkre újjáalakult a sötétben, olyan világra, melyben a tárgyaknak új alakjai és színei volnának, megváltoznának, vagy más titokkal találkoznánk, egy új világra, melyben a múltnak kevés vagy semmi helye sem volna, vagy legalább nem élne tovább a kötelesség vagy megbánás öntudatos formájában, mert még az örömre való gondolásnak is megvan a maga keserűsége, még a gyönyörre való visszaemlékezésnek is megvan a maga fájdalma."