Tegnap :)

"Mert van, amit a papok nem tudnak az Egy Istenükkel és Egy Igazságukkal: hogy igaz történet nem létezik. Az igazságnak sok arca van, s az igazság olyan, mint az Avalonba vivő ősi út: a magad akaratától, tennen gondolataidtól függ, hogy az út vezetni kezd-e, s, hogy végül az Örökkévalóság szent szigetére visz-e, vagy a papok közé, ahol szól a harang, úr a halál, és sátán van, pokol és kárhozat... bár meglehet igazságtalan vagyok hozzájuk is... Mert minden Isten egyetlen Isten és minden Istennő egyetlen Istennő, ahogyan csupán egyetlen Beavató létezik. S minden embernek megvan a maga igazsága, s benne az Isten."
Marion Zimmer Bradley: Avalon ködbe vész

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtam bennem tegnap, a testvérem esküvőjén, mikor is a templomban álltam mellette. Olyan könnyű lenne beilleszkedni, olyan könnyű lenne odatartozónak vallni magam, de vajon melyik lenne nagyobb hazugság? Azt vallani, hogy odatartozom, miközben a lelkem mélyén tudom, hogy ez nem igaz. Vagy kiállni az általam hitt igazság mellett, hogy sötétebb utakon járok, és bár tisztelem azt a fényt, és szeretetet, amit hirdetnek, de már annyi képmutatást láttam ennek a vallásnak a képviselőitől, hogy már nehéz elhinni, hogy vannak igaz lelkek, van igaz Hit. Mégsem tudom idetartozónak vallani magam, mert engem vonz a sötétség, mely nem csupán az éjszakában, de az emberek lelkében is leledzik, s mely nélkül fény sem lenne, és nem tudom örök igazságnak elfogadni azt, hogy mindaz, ami a lelkünkben sötét, az a Gonosztól való, sőt úgy érzem ez fontos részünk, ezzel együtt vagyunk teljesek.
Mindennél jobban szeretem az öcsémet, és kívánom nekik, hogy legyenek boldogok, találják meg azt az Ösvényt, amin közösen tudnak végigmenni. Remélem újdonsült sógornőmmel jóban leszünk, remélem felismeri bennem azt a nővért, akire számíthat, akiben megbízhat.