Most joggal írom, hogy apám büszke lenne rám, és remélem tényleg. Úgy tudom nagy Verne rajongó volt, s habár nem tudom megosztani vele a könyvvel kapcsolatos gondolataimat azért még ide leírhatom. Először a filmet láttam, és így már egy kialakult kép élt bennem a történettel kapcsolatban. Különösen mert Bujtor István az egyik kedvenc magyar színészem volt.
Nagyon nehéz olvasmány volt számomra főleg az eleje, de aztán rákaptam mind a történet vezetésre, a bő lére eresztett leírásokra. De azért bevallom a végén kicsit csalódtam, azt éreztem már ráunt a történetre, és gyorsan lezárta, a befejezéssel nem vagyok elégedett :)
Azonban az Isztriai leírások elképesztően szépek, és nagy hatással vannak rám, hiszen gyerekkoromban sokat jártunk oda sátrazni. Habár ez már nagyon rég volt, még mindig vannak érzetek, amik végigkísérnek életemben. Ilyen, ha nyáron fenyőerőben sétálok, és érzem a gyanta illatát, vagy ha a hipermarket halosztályán megcsapja az orrom a halszag, és felidéződik bennem a tengerpart jellegzetes illata. Vagy ha a Duna parton megcsapja az orrom a tömény olajos hajószag. Emlékszem Rovinj apró sikátoraira, az Isztriai félsziget képére, amit messziről lefényképeztünk. Akkor még nem is sejtettem milyen szerencsés vagyok, hogy mindezt gyerek fejjel láthatom, érezhetem, élvezhetem gondok nélkül.
És most persze megnézem a filmet is, újra... no meg jön az agyalás, hogy mi legyen a következő könyv, ugyanis súlyosan le vagyok maradva...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése