Te vagy a fény, aki megvilágítja legsötétebb pillanataimat

2010. november 8. 13 óra után pár perccel
Már 10 év telt el, s oly sok minden változott, de mégis van pár pillanat ezen a napon, amikor mintha az idő visszafele kezdene folyni, és megfagy bennem minden csepp vér.
Ez a nap sok szempontból szimbólummá vált az életemben, mert egyrészt jelenti a gyermekkor végét, és a felnőttkor, a Változás kezdetét.
Sok ember van, akinek komoly köszönetet kell mondjak, hogy azokban az első kemény években velem voltak, elviseltek, és megtanítottak mindezzel együtt élni (pedig akkoriban azt hittem nem lehet). De azóta már tudom nem csak hogy lehet, de KELL. Önsajnálat, örökös visszatekingetés, másokban állandó bűntudatkeltés nélkül.
Mert Ő is így akarná, mert én is így szeretném.
De itt ez a nap, amikor néhány percre mégis engedek önmagamnak, kisétálok hozzá, nézem a halott leveleket a földön és csodálom, hogy az a hely hogy lehet ilyen "iszonyatosan" szép, és nyugodt. Ilyenkor egyedül megyek, nem azért, hogy ne lássa más, vagy tán mert szégyenlem, hanem azért, hogy lélekben kettesben lehessek Vele, úgy mint oly sok évvel ezelőtt, amikor mesélt nekem a csillagokról, a világról, és mindarról ami mögötte van.
Amit Neki és szűk kis családomnak köszönhetek, a könyv, a zene, az élet szeretete... lehet ez giccsesen hangzik, viszont igaz. Szeretnék ide betenni egy verset, amit Tőle kaptam. Az egyedüli dolog, amivel a Halál legyőzhető, az az értékek életben tartása.

EMLÉKKÖNYVBE

Amíg nem jöttél, csak azért éltem,
Hogy egyre várjam érkezésedet.
S mióta megszülettél: vagyok, hogy
Aggódva óvjam minden léptedet.

Két láncszem vagyunk, karoljuk egymást,
Vagyok a Tegnap, s Te vagy a Jelen.
Szeretetünk acélos szövetség;
Küldetés, sors, nem pusztán érzelem.

Kapaszkodj belém! Szolgállak Téged.
Teszem, hogy egykor Te is így tehess;
Hogy tanulj meg várni türelemmel,
A korra, mikor Te is így szeretsz.

Küzdök, hogy együtt várhassunk Őrá,
Ki közelít már felénk a közelgő
Igaz szerelem hószín szárnyain:
A gyermekedre. Ő lesz a Jövendő.

Mind egymásért: én – érted, Te – érte;
Így ívelünk – az egykor víz ölén
Születettek – föl a homályos
Mély honából… a csillagok közé.

Ha így cselekszünk, legyőzzük együtt
A vén Halált (az egyes Emberét).
S őrizzük híven ősi jussunk:
Az Emberiség örök életét.

Móricz Miklós
Budapest
1997. 05. 22.