2012. november 13., kedd
2012. november 10., szombat
11. könyv
A 11. könyv Alvin Smith utazásainak utolsó előtti kötete. Bevallom, nagyon nehezen kezdtem bele, de ismét be kellett látnom, hogy Card nagyon tud. Konfliktusok, ezernyi gondolat, amiket mind érdemes végigvenni szépen egymás után. A boszorkányperekre fordított energia külön tetszett.
Íme egy rövid idézet, ami ma a fb oldalamra is kiposztoltam, mert úgy éreztem illik ide, ma Magyarországra.
"ha egy kormány úgy tesz, hogy ő legfelsőbb
bírája saját tetteinek, az eredmény nem szabadság, hanem káosz és
elnyomás" Orson Scott Card
Még hátra van a Kristályváros, ami tudomásom szerint nem jelent még meg magyarul. Tehát vagy elolvasom eredeti nyelven, vagy még türelmes leszek egy kis ideig. De ami biztos, hogy most kell valami más, egy másik világ, mert Amerikából most egyenlőre elég volt. Ó és a könyv különlegessége, hogy a férjemtől kaptam meg mind magyarul, mind angolul, és ma vagyunk 7 éve együtt <3 br="br">3>
2012. november 9., péntek
2012. október 28., vasárnap
Első cikkem
Megjelent első beszámolóm a www.hastancvilag.hu oldalon a kismama hastánc tanfolyamról, melyre Mahasti jóvoltából ellátogathattam. A cikk címe Happy Belly Babies, akit érdekel.
http://www.hastancvilag.hu/kismama%20hastanc
http://www.hastancvilag.hu/kismama%20hastanc
2012. október 22., hétfő
10. könyv idén
Nagy nehezen ez is megvolt, ezután következik a Fáklya, ami magyarul az utolsó, tehát vagy nagyon gyorsan megtanulok angolul, vagy végre kiadják azt is. Igazából tetszik, de arra emlékszem régen jobban megragadott ez a világ, most kevésbé, inkább kicsit nyűglődöm vele. Lehet szünetet kéne tartani. De most már akkor is elolvasom, aztán ki tudja mikor végzek vele.
2012. október 10., szerda
Szipp-szipp
Mesélj apu
Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?
Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?
És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?
Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?
Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?
Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?
Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?
És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?
Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?
Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?
Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.
2012. október 9., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

