2012. november 10., szombat

11. könyv

A 11. könyv Alvin Smith utazásainak utolsó előtti kötete. Bevallom, nagyon nehezen kezdtem bele, de ismét be kellett látnom, hogy Card nagyon tud. Konfliktusok, ezernyi gondolat, amiket mind érdemes végigvenni szépen egymás után. A boszorkányperekre fordított energia külön tetszett. 
Íme egy rövid idézet, ami ma a fb oldalamra is kiposztoltam, mert úgy éreztem illik ide, ma Magyarországra. 

"ha egy kormány úgy tesz, hogy ő legfelsőbb bírája saját tetteinek, az eredmény nem szabadság, hanem káosz és elnyomás" Orson Scott Card

 Még hátra van a Kristályváros, ami tudomásom szerint nem jelent még meg magyarul. Tehát vagy elolvasom eredeti nyelven, vagy még türelmes leszek egy kis ideig. De ami biztos, hogy most kell valami más, egy másik világ, mert Amerikából most egyenlőre elég volt. Ó és a könyv különlegessége, hogy a férjemtől kaptam meg mind magyarul, mind angolul, és ma vagyunk 7 éve együtt  <3 br="br">

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése