Köszönöm, hogy ma hidegen és
oly távolról lefordítottad fényes
arcod felém!
Látom, ahogy a felnőket tépi a szél,
a hideg levegő az arcomba csap.
Hallom halk suttogó hangod, mely hív
"Jöjj velem, jöjj az éjszakába"...
Ismét a régi elhagyott ösvényt taposom,
talpam alatt fagyos föld.
De lelkemben új erő izzik,
melyet többé nem gyűr le az ostoba ösztön.
A gyertyák már lobognak,
hervadt rózsák illatát érzem.
A sötétség birodalmát
tiszta fényed még inkább elmélyíti.
A folyóparton állok... ismét
Előttem a két izzó Hold,
Akár egy élő szempár...
A fekete víz mozdulatlan
És valahol távol, túl a fényen
csendesen sír egy zongora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése