Perec

Fanni jele perec lesz a bölcsiben, öregszik :) Még csak most született meg, még csak most hoztuk haza a kórházból, és tessék! Már megint ott ülök vagy 40 másik szülővel egy fülledt csoportszobában, ahol nyomoroghatunk a kis sámlikon, és várjuk, mint kiskorunkban a Mikulást, hogy vajon melyik csoportba osztják be a mi picikénket, és vajon melyik csodás jel lesz az, ami elsőként meghatározza a gyereket. Erre persze nincs jó válasz. A fiam persze ezen is felháborodott, mert ő kitalálta, hogy a húgának bizony virág lesz a jele, és milyen felelőtlen anya vagyok én hogy ezt a csekélységet nem tudtam elintézni. Hát igen, itt roggyant meg elsőként anyai tekintélyem, és ez még csak a kezdet.  

Ismét tele vagyok félelmekkel, hogy vajon, jól neveltem-e, vajon képes lesz-e beilleszkedni egy közösségbe, és igen, vajon jó közösséget választottam-e. Csomó kérdés, és a választ tényleg csak az idő adja meg. Érdekes, hogy mindig szerettem a perecet, kicsi korom óta. Sőőőt volt egy mese, amit régen nagyon sokszor olvastam, és abban egy kislány mindig segített az iskolában a reggelinél előkészíteni az asztalokat. Szépen megterített, mindenkinek pöttyös bögréje volt (azóta is imádom és gyűjtöm a pöttyös bögréket), és a reggeli nem volt más, mint perec. 

Emlékszem rá, mikor Beni jelecskéjét, a házikót megkaptuk, annyira meghatódtam, ezt érzem most is. Mert most kellett először szembesülnöm azzal, hogy múlik az idő. Már nem csak az én kicsikém lesz, hanem jár majd bölcsibe, és annyi mindent fog tanulni, legfőképp az életről. Ez az első lépés, itt kezdődik az igazi elválás, és ez egyfelől remek dolog, az élet velejárója, másfelől cseppet szomorú is. Talán rossz sorrendben írtam, mert most vidámnak érzem magam. Boldog vagyok, hogy vannak gyerekeim, és hogy lesz egy kis perecem :)