újra úton

Ma VÉGRE kiszabadítottam magam estére, és elmentem futni egyedül. Nem is tudom mikor voltam utoljára futni a parton, de egy biztos, rettenetesen hiányzott már. Imádom a sötétséget, ami körülvesz, a zajokat, illatokat amik ezeken a nyári estéken körülvesznek. Ahogy a hol csillagos, hol felhős égbolt fölém borul olyan érzés, mintha repülni tudnék, mintha egy pillanatra láthatnám az egész mindenséget, és ő is meglátna engem.

Amikor ott vagyok minden lépés, amit teszek azt magamért teszem, és talán nem nagy dolgok ezek, mégis nekem sokat jelentenek. Ma csak ennyit futottam, és ha külső szemlélő figyel, talán azt mondja, na nézd a lusta, de én tudom, hogy nincs igaza, és ebben ez a csodálatos. Tudom, hogy egy műtét után, két gyerek és férj mellett már igenis nagy dolog az is, hogy odamentem. Ha csak végigsétáltam volna az egészet, már akkor is megérte volna. mert ezt a háromnegyed órát magamra szántam, és senki másra, a lelki és testi egészségemre.
Bevallom sosem voltam az a fitt lady, aki a nap 24 órájából 42-őt a szépítkezéssel, sportolással tölti. De most a második terhességem alatt mikor az első EKG után azt mondta a néni, hogy hááát bizony nem rossz ez, de lehetne jobb is, nos ismerjük be berezeltem. Sajnos a családban nem én lennék az első, akinek magas vérnyomása, szív és érrendszeri betegsége van, de azt hiszem 28 évesen ebbe még nem kell beletörődni. Tenni kell, és most ma ezt el is kezdtem.