Egy utazása története

Szeptember elején édesanyámmal volt szerencsém elutazuni egy egész hétre. Bevallom picit féltem, mert bár mély és jó a viszonyunk, sokszor megesnek apró összezördülések. Nem akartam, hogy elromoljon a hangulat, de nagyon vágytam rá, hogy kicsit én lehessek megint gyerek. 

Azt kell mondjam, nem csalódtam. A szállás aranyos volt, maga az üdülő kimondottan elragadó. Kora délután érkeztünk meg, és miután becpekedtünk a szállásra és kipakolásztunk, átmentünk Hévizre estebédelni. Nem is hittem, de a két település gyakorlatilag teljesen összenőtt és egy 15-20 perces sétával már bent lehetünk Héviz magjában. Miután megebédeltünk és beszereztünk némi hideg ellátmányt, hazamentünk és körbejártuk az üdülőt. El sem hittem de az első pár napban igazi nyári időnk volt. Este kártyáztunk, zenét hallgattunk. 

Keszthely

Az első teljes napot Keszthelyen töltöttük, ami gyerekkorom óta az egyik kedvenc városom. Igazából nem tudom megmondani, hogy miért, valószínűleg a sok emlék teszi, ami hozzá fűz. Voltam ott anyuval többször mikor még hangversenyrendező volt, laktunk családi nyaralás alkalmával a moziban, ami külön buli volt, Gáborral is jártunk ott, a kastély kertben tudtam meg, hogy kirúgtak az első munkahelyemről ... :/ itt ettem életem legfinomabb fagyikelyhét a Pető utcában (azóta megszűnt), és itt volt egy szuper hamburgeres, ami szintén beadta a kulcsot sajnos. De még mindig vannak klassz kezdeményezések, pl aznap vurlicer fesztivál volt, és a környező országoból jöttek a különböző zenegépekkel. A kakofónia talán a legmegfelelőbb szó arra, ami ott várt minket, de kétségkívül élményt nyújtott.

Természetesen a Kastélyt nem lehetett kihagyni, legalábbis a parkot nem. Itt a több száz éves fák között tényleg olyan, mintha az ember időutazhatna, vagy legalábbis egy másik világba csöppenhetne pár percre, néhány órára, attól függ mennyi időt engedélyez önagának. Itt sem tudtam kihagyni a nosztalgiázást, hiszen ahogy ide belépek máris felrmélik előttem az a már már filmbe illő emlékkép, hogy a Tükörteremből az éjszakába burkolózó nyári kertbe kiszűrődik a koncert muzsikája, és én közben a hodfényben sétálok a szökőkutak között. Ugye festői, és tényleg az volt. 
De most nem este volt, a fák alatt sétálva azonban mégis édes bús érzések keltek bennem újra életre. Íme néhány kép a parkról.

Miután kigyönyörködtem, kifotózkodtam magam, visszatértem anyuhoz, aki hagyott emlékezni, amit külön köszönök Neki! 
Ahogy leültem mellé a padra azon beszélgettünk, hogy vajon mért nem használják ki ezt a csodás parkot... Lehet, hogy valami védelem alatt áll, de elképzeltem menyivel élőbbel lehetne ez a hely, ha rendezvényeket tartanának itt.

Felkerekedtünk, és elindultunk a Parkvendéglő felé, melyről kaptunk egy tájékoztató prospektust még a sétáló utcában. Lehet, hogy nem mindig ilyenek, de velünk nagyon udvaratlanul viselkedtek... Nomeg kiderült, hogy a szórólap fele sem igaz :/ Azt érztem, ahogy beléptünk, hogy nem látnak szívsen, a picérre várni kellett, mikor mondtuk, hogy érdekelne a napi ajánlat, lerítt róla, hogy már most utál minket, és önelégültek közölte, hogy vasárnap nincs napi menü. Miután az étlapot levágta elénk, és elszivárgott, javaslatot tettem anyunak, hogy húzzunk innen. 


A Helikon Park mellett lementünk egészen a Balaton partig, ahol vendéglők sora várt, vagyis inkább kifőzdék. Itt ebédeltünk, nem is akármilyen finomat, és még kedvesek is voltak hozzánk. Tudom, szörnyű, hogy milyen elvárásaim vannak magyar turista létemre :)

Ebéd után nem tudtuk kihagyni a partot, a hattyúkkal és kacsákkal. Aztán beneveztünk egy nosztalgiahajózásra, ahol is az extra élmény keretében 4x hallgathattam meg a hajó történetét: magyarul, angolul, németül és OROSZUL. Döbbenet, de tényleg szinte több orosz szót hallottam, mint németet. Már a jó öreg Balaton sem a régi :) Vajon, hogy mondják oroszul, hogy "Kukoricát tessék?".

A fény lécei közt

"Hintáját a holdhoz kötötte,

belendült az alvó szobába.

Ahogy megláttam, visszaléptem,

ő jött felém, én egyre hátra.

A fény lécében elbukott,

térdre esett.

Minden sarokhoz lehajolt,

valamit keresett.

Minden sarokhoz lehajolt.

Én mentem hátra, egyre hátra,

itt hagyta egyszer, erre volt,

minden sarokhoz lehajolt,

csak surrant, surrant a homályba.

Sehol se volt. Semmi se volt.

A fény lécében elbotolt.

Sirni kezdett, mint a madár,

ha valami torkához ér.

Sikoltva takartam az arcom:

megvakulok, olyan fehér.

Csak bolygott, bolygott, hátra-vissza.

Sikoltoztam a rémülettől.

Hajnal jött, fényével felitta.

Azóta itt jár minden éjjel,

s minden sarokhoz lehajol.

Leng-leng a szobában fehéren,

hátha meglelné valahol.

Letérdel minden zug elé.

Két nagy szeme ragyog. Ragyog.

Ha megtalálja: elviszi.

Ha megtalálja, meghalok."

(Szabó Magda: A fény lécei közt)

Nosztalgia

Poros billentyűkön pihen kezem, keresek egy elveszett dallamot... lépteim nyomán a szobában még kavarog a por, átjár a dohos bútorok illata. A zongorán egy törött zenedoboz áll... még emlékszem a csilingelő kis dallamra, mely már gyermekkoromban is disszonánsan szólt. Emlékszem... ahogy gyerekként a szobában minden olyan nagynak tűnt.. ahogy bújócskáztunk és elrejtőztem a vastag bársonyfüggöny redői mögé, s hittem sosem találnak meg. Akkor minden igaznak és örökkévalónak tűnt. Hittem, hogy a kedvenc játékom mindig a kedvencem lesz, hogy a barátom mindig a barátom marad, hogy az ígéret mindig betartatik. Most itt ülök, s keresem a szoba árnyai között elmúlt gyerekkorom szellemeit, az ártatlanság varázsát, a hitet az igaz szerelemben. Minden álom összetört vagy kifacsarodott. De még mindig keresek, szüntelen, vágyakozom s remélek. 

... arra riadok, hogy ujjaim akaratlan is egy kis darabot kopognak a régi hangszeren, a dallam először bizonytalan, majd életre kél, s hangjai letépik a pókhálót az ódon szoba berendezéséről. Már ott vannak.. mindenki... valami családi ünnepség lehet. Érzem a meleget a szobában, hallom a hangzavart, a hangos nevetést, érzem a sütemények illatát... én a sarokban ülök és nézem a többiek arcát. Aztán hagyom, hogy az illúzió tovaszálljon. 

Amikor feleszmélek a szobában már elmélyült az esti homály, kint fagyosan ragyognak a csillagok, ma nincs Hold. A sötétség hideg karmai belemarnak a lelkembe és úrrá lesz rajtam az a különös érzés, hogy a figyel valaki... érzem, hogy félek, oda kéne rohanni a falhoz és felkattintani a lámpát, de meg sem mozdulok. A kezem még mindig a zongora poros billentyűzetén tartom, de ujjam kihűlnek s érzem reszketni kezdek. A józan ész tudja, nincs mitől félnem, mégis rettegek, de mitől? 

Megrázom magam és lassan felállok, a lábaim teljesen elgémberedtek, mint egy régi régi rémálmomban, mikor otthon szaladok be a fényárban úszó nappaliba, futok a sötét folyosón, de mintha lelassulnék, és nem érek be, tudom, hogy nem érek be... Remegő tagokkal állok a szoba közepén, majd egyszer csak a homály szertefoszlik, az árnyak visszahúzódnak a sarkokba... az ajtó kinyílik a hátam mögött és a másik szobából fénypászmák kúsznak a szőnyegre, mint fényes pengék, melyek széthasítják az Éjszakát... a fény felé fordulok és hunyorgok, s ott áll előttem maga az Idő...

Nyár van!!

Szentséges Krumplistészta!! Szembesültem azzal, hogy január, igen, január óta nem írtam egy sort sem.... Az, hogy az olvasmányaimmal el vagyok maradva, az egy dolog, gyakorlatilag abból fakad, hogy bűntudatom van, mert ha olvasok, az jut eszembe, hogy a nagy okj-s vizsgára is tanulhatnék és miért nem azt csinálom... így inkább nem olvasok, azaz csak kicsit. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy kb három könyv hever az ágyam mellett, amikhez néha-néha odajutok, de amúgy semmi ... és hiányzik. 

A masszázs, igen ó igen, erről van mit mesélni. Sok helyen jártam, sok helyet megnéztem, és több helyen is dolgoztam. De erről majd egy önálló cikkben szeretnék írni. 

Ami a legfontosabb számomra a tapasztalatok mellett, hogy lettek új barátok, akiknek nagyon örülök, és hálás vagyok az életnek, hogy összehozott velük! 

A suli továbbra is dübörög, már voltam egy-két kórházi gyakorlaton is... hm hm. Majd erről is bővebben. 

Család: Benikém elvégezte az első osztályt, csodálatos eredménnyel, nagyon nagyon büszke vagyok rá! Fannim pedig már nagycsoportos lesz!! Nagyon megy az idő. Róluk is szeretnék majd írni. 

A hastáncot most parkolópályára kellett tenni, amit nagyon sajnálok, de nem volt más megoldás. Most "csak" edzés van, de az szuper, nagyon köszi Ket! 

És akkor még kellene sok-sok téma, filmek, zenék és még sok más... igyekszem behozni a lemaradást! 

Idei első

Az idei első befejezett olvasmányom a Túl a kék eseményhorizonton c. könyv, az Átjáró sorozat második kötete. Spoilerezés nélkül: ez a kötet keményebb olvasmány az elsőhöz képest, Anthyon fogalmazta meg tegnap jól, hogy három rétegből áll: ponyva-fantasztikus-tudományos és ez hozzávetőleg ilyen sorrendben is követi egymást. Épp ezért a végén, amikor már győztünk, és örülök, hogy a történet végére értem, kapok még egy csavart, egy olyan fordulatot, amire nem számítottam kiegészítve egy asztrofizikai elméleti csomaggal. Nem mondom, hogy már holnap újra nekikezdenék, vagy, hogy a sorozat következő részét már lapozgatom is. Nekem most kell egy kis váltás, hogy megemészthessem az olvasottakat. De szeretném befejezni. Szerencsére a kötetek ott sorakoznak a férjem polcain... Ő most épp falja a Philip K. Dick könyveket és így keveredve úszkálnak az elméletek és világfoszlányok a fejemben... érdekes élmény! 

Boldog Karácsonyt!

Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek! 

Új idők

Gyűjtögettem, gyűjtögettem és végre le is ültem, hogy mindezt le is írjam... Mostanság kevés idő jut blogolni (nagy szomorúságomra), de ha mást nem legalább ígérgetem magamnak, hogy maaaajd!  

Dübörög a masszőrsuli, amiben jó, hogy megvan a Svéd modul!!!yeeeee!!! Aminek része volt a kismama és a babamasszázs!!yeeeee!!! Januártól már nagyon szeretnék ebben dolgozni, de mint kiderült ez sem megy olyan egyszerűen, de úgy nem is értékelném ugye... Így most végre elő lehetett venni a fantáziát, a kreativitást, a vidámságot és minden egyéb ösztönző érzelmet, mely támogat abban, mit és hogy is szeretnék tenni a jövőben. Lehet bolondos gondolat, de úgy érzem most bármi lehetséges, és kivételesen hiszek is most ebben. Bizakodó vagyok! 

A projektmunkámnak november 30-al végére értem, és rögtön meg is érkezett a karácsonyi őrület. Mintha az utolsó munkában töltött napom óta folyamatosan futnék... De itt a Karácsony, szép és meghitt a hangulat és nem is volt annyira feszkós, mint lehetett volna (ezért hála a férjemnek, aki tegnap kb. 5 percenként simogatta meg a vállam, és adott egy puszit, hogy nyuuuugiiiii). Idén csak egy mézeskalács halmot sütöttem, a többit rábíztam a pékségre. Sokkal jobb volt így. Nem hergeltem bele magam olyan tevékenységekbe, amikhez igazából nem volt kedvem, és mástól sem vártam el ugyanezt. Könnyebb és szebb így. 

Olvasmányok szépen állnak sorban az alábbiak szerint: 

Túl a kék eseményhorizonton - folyamatban 

Dűne II. - folyamatban 

El szeretném olvasni:

Az Átjáró sorozat további kötetei

Csapda 2-3.

Interstellar és a tudomány (új!! kari ajándék)

13. harcos (szintén új!!) 

Végtelen történet

Árvák hercege (még tavaly karácsonyra kaptam, és idén nem jutottam a közelébe sem.... szégyenlem is magam) 

Tesómtól kaptam kölcsönbe pár vámpíros könyvet, jó lenne elolvasni őket. 

Filmekben is dúskálunk, hisz végre vannak esték, mikor nem kell arra gondolni, hogy holnap csörög az óra. Új film volt, a már fentebb könyv formában említett Interstellar - Csillagok között c. film, amit ajánlok mindenkinek. Sci-fi is, drámai is, és nem mellesleg izgalmas, és jó nagy csavarok vannak benne (nem csak azok, amik összetartják az űrhajót). Kedvcsinálóként spoilermentesen arról szól, hogy a Földön pusztul az élet, és az emberiség előtt megnyílik a lehetőség, hogy elmenjen és megnézzen magának pár új bolygót potenciális új otthon létesítése céljából. Van A B és C bolygó, melyik és miért lesz a befutó.... Mi van azokkal, akik otthon maradtak? Lehet-e őket is vinni vagy nem? És az érzelmi szál... mi van, ha az egyik elküldött űrhajósnak otthon maradt a családja, elsősorban a kislánya, akivel különlegesen mély kapcsolata volt. Nem mondom, hogy nem könnyeztem a filmen, de nem volt csöpögős, sőt gondolkozós... Tényleg érdemes megnézni! 

Végül egy idézet, amit ma találtam, és nagyon szíven ütött... 

"Suppose I were to tell you that the meaning of dreams

Is not all that it seems and the ultimate truth is a lie.

And you are just a puppet who can dance on a string.

Do you feel anything? 

Would you laugh? would you care? would you cry? 

But the meaning of life is a mystery, how can anyone disagree? 

And the music is a symphony which we play in a minor key.

I am a mirror. I am a mirror. looking at me you see yourself

I am a mirror. I am a mirror. every face is someone else.

Look at me smile and you're the clown. and if I dance you turn around.

Look in my eyes and see your tears until the music disappears."

Megjártam az Árnyak Völgyét, míg kerestem az utam a homályban. S mikor már lelkem szertefoszlani látszott megleltem egy halvány ösvényt, amit az ezüst Hold és a csillagok világítottak meg csupán. 

Rátérve e vékony kis csapásra éreztem, hogy lelkem békességgel telik meg és figyelmem el tudom végre fordítani a világ nyűgétől. 

Time to change!

Április óta járok masszőrtanfolyamra, mert már évek óta szeretnék ezzel foglalkozni. Tulajdon képpen mindig is ha valamiről mélyebb benyomást akartam szerezni, azt megérintettem. Legyen szó egy kovácsoltvas kapuról, vagy egy ruhadarabról. A másik oka egy régi történet, amit még édesapám mesélt nekem. Azt fejtegette, hogy ha valakire mélyebb benyomást akarunk tenni, ha a mondanivalónknak súlyt adni, érintsük meg az illetőt, mert az érintés mindig jobban megmarad. Azt mondta figyeljem meg azokat a szituációkat az életemben, ahol a párbeszédet érintés is követte, sokkal jobban megragadnak azok az emlékek, mert egy más jellegű érzékelés is kapcsolódik az emlékhez. Azóta mindig figyelek erre, és valóban látok magam is igazságot az ő meglátása mögött. 

Ezzel szinte párhuzamos egy másik élmény június óta új munkahelyen dolgozom és sok szempontból mondhatom, hogy új, és eddig nem tapasztalt élményekhez jutottam általa. Olyan magasan képzett, okos, kreatív csapatban lehetek, amilyennel eddig nem volt szerencsém együttműködni. És, ami különösen jó érzéssel tölt el, hogy tőlem is a maximumot várják el, és ha valamit nem tudok, megtanítják!!! De persze sikerült belecsöppennem egy projekt végébe, és ahogy közeledik a zárás, úgy nő a nyomás, nagyobb a feszültség, és a meglévő munkákat egy megadott határidőig kell tejesíteni... most néha azt látom ez képtelenség, de még bármit hozhat a jövő. Már ott tartunk, hogy túlórázunk, nyomjuk együtt, de, ami különösen jó érzés, hogy nem ütjük vágjuk egymást, hanem úgy érzem, összekapaszkodunk és úgy próbáljuk meg ezt az embertpróbáló időszakot átvészelni. Persze igen itt is vannak súrlódások, sokáig bevallom ridegnek éreztem a társaságot, ma már inkább azt mondom, hogy nehezen oldódik mindenki, és sok a stressz. 

Ezt a két élményt most mégis valahogy mérlegre kellett tennem. Mert bár inspiráló és kihívásokkal teli a munkám, mégis azt érzem, ez az, amire azt mondják, két végéről égeti a gyertyát. Csütörtökönként, mikor a masszázs suliba megyek, megnyugszom, és ellazulok, nem félek, nem szorongok. Örömmel tölt el, hogy ott lehetek, mert úgy érzem minden nappal közelebb kerülök ahhoz, amit szeretnék. Segíteni szeretnék az embereknek, hogy ne legyen már mindig mindenki ideggombóc. És igen önző vagyok, mert segíteni szerernék magamon is, mert bennem is buzog a megfelelési kényszer (ahogy a férjem hívja) és ez nem hogy nem jó, de egyenesen önpusztító tud lenni. 

Nem minden lehet az én hibám, bár folyton felveszek olyasmit is, amihez végső soron semmi közöm, DE azért sok mindenhez én is hozzájáulok, hogy úgy alakuljon az életemben, ahogy. Most egyszerűen összeszedtem, min kell változtatni: 

1. Lesz...rom!: Meg kell tanulnom, hogy két fülem van, és vannak dolgok, amik az egyiken be a másikon ki mennek... azaz el kell tudnom engedni olyan megjegyzéseket, ami rosszul esnek, de igazából nem nekem szólnak. 

2. Hiszek magamban!: Ha én nem hiszem el, hogy képes vagyok véghezvinni valamit, más miért higyjen bennem?

3. Nekem is lehet igazam!: Meg kell szólalnom, ha mások igazságtalanok velem, ki kell tudnom állni magamért. 

4. Kevesebb agyalás!: ez valahol még nagyon rég kezdődött, én ilyen vagyok mondtam eddig, mindig folyton rágódom, őrlődöm mindenen. (Miért bánt velem így, mikor nem érdemlem meg, biztos valamit rosszul csináltam stb.) Ez valahol az előzőekből következik. És kicsit kapcsolódik az elsőhöz. Tudni kell félretennem a dolgokat, ez rettentő nehéz számomra, ha valami megüli a lelkem, nehezen szabadulok meg tőle. Frusztrált és ideges leszek. És előbb keresem magamban a hibát, mintsem kijelentsem a másikról, hogy ő a szemét... Pedig ez sokszor így van és pont. 

5. Nem menthetek meg mindenkit!: Ha az ember jó hallgatóság, és a másik még azt is érzi, hogy te figyelsz rá, visszakérdezel, ez sokszor azzal végződik, hogy ülsz a verem alján, és energiavámpírok lakmároznak a lelkeden. Őket persze nem nagyon érdekli veled mi van, de nálad le lehet pakolni a gondokat ez a lényeg. Szeretem az embereket, a magam módján és néha úgy gondolom sokkal jobban figyelek mint mások, mert megérzem azokat az apró rezdüléseket mások hangulatában, amik arra utalnak, valami jó vagy netán rossz dolog történt velük. És én persze mindig rá is kérdezek :)

Sok-sok olyan ismerősöm, barátom akad/akadt, akikre érdemes volt ennyi időt szánni, akikkel ezáltal mélyült el úgy az ismeretség, hogy valódi barátság alakult ki, de bizony akadtak nem kevesek azok közül is, akikre egy köszönés is sok lett volna én még is évekig tartottam ki mellettük. 

6. Néha a kevesebb több!: röviden tömören time management, vagyis ne vállaljam túl magam.Ezt csinálom, mindig... 

A fentiek alapján azt kell mondjam, hogy ELÉG VOLT! Most van az a pillanat, amikor MEGVÁLTOZOM! Mert muszáj, mert érzem, hogy egyik betegségemből sétálok a másikba, hogy ígérgetek, és nem tudom megtartani, elvállalom, és nem tudom elvégezni, hogy szétszakadok, és azokra nem marad időm és energiám, akik nem érdemlik meg, hogy így legyen. 

Azért szeretnék élni, mert jó élni, és nem azért mert muszáj. Nem akarok mások hülyeségén idegeskedni, nem akarok tanácsokat adni úgy, hogy én sem tudom mi a helyes, és legfőképp ha azt a tanácsot nem is várja senki. 

A saját utamat szeretném járni. Végigjártam már a sötétséget, a szomorúságot, a bizalmatlanságot, mert mindig ezeket keresetem akarva akaratlan. DE most eldöntöttem, és hiszem, hogy ez nem visz sehova. 

De ha előre nézek, tudom a célom, és ha kis lépésekkel is de haladok felé, ha hiszek magamban, és abban, hogy amit teszek az jó, és hasznos, akkor én megváltoztathatom azt amiben élek. Nem mutogatni akarok, hogy kinek a hibája, az én hibám ha nem lépek, és ezt most már látom, és van erőm úgy érzem, hogy lépjek, előre, ki a napfényre az Életbe :)

Az én nevemben ne!

Elmaradások

Kevés az olyan nyár, ami ez ideihez fogható. Egyfelől, mert ilyen nagy forróság, ilyen hosszú ideig szerintem évek óta nem volt. Másfelől annyi minden történt, hogy a blogot valóban kicsit el kellett hanyagolnom. Sokszor pislogtam rá, sőt néha-néha el is kezdtem egy bejegyzést, de sosem volt sem türelmem sem energiám befejezni. Majd talán most eljutok a megosztás gombig. 

Kezdem az olvasmányokkal, amik a nyáron a kezembe kerültek. Május végén végre megkaptam a Valahol messze c. könyvet, ami az Emlékek őre sorozatból még hiányzott. Annyira magával ragadott ez a világ, hogy a Hírvivőt is újraolvastam, hogy végre összeállhasson a teljes kép. Elképesztően jó! Biztosan újra fogom még olvasni! 

Ezt követte a Dűne, amit már évek óta tervezek elolvasni. Gyerekkorom óta sok emlékem kötődik ehhez a történethez, kezdetben annyi, hogy nagyon féltem a férgektől, pedig akkor még fogalmam sem volt róluk, hogy pontosan micsodák. De tudom, hogy borzolta a fantáziámat. Aztán egyszer tini koromban nekifogtam, de nem olvastam végig. Ám most csak úgy beszippantottam, vagy a könyv engem, ezt már nehéz megmondani. Tele van nagy gondolatokkal, de nem azzal a fajtával, amiből hűtőmágnest gyártanak. Ezek inkább amolyan gondolkozós igazságok.

Mivel a második kötetet nem találtam itthon (kiderült anyukámnál megvan) ezért belefogtam az Egy asszony meg a lánya c. könyvbe, és ha nyögvenyelősen is de befejeztem. Nekem nem jött be, nem az én világom. A háború borzalmairól olvasni, hogy éheztek az emberek, hogy ki hogy ügyeskedett... és hogy ki hogy fordult ki önmagából... nyomasztó volt. De persze feltehetőleg ezért íródott, így a könyv elérte a célját. De valahogy nekem a vége olyan agyoncsapott lett, vártam, vártam, hogy visszatérjenek Rómába, hogy más lesz az élet, vagy mi lesz... és ott mintha megunta volna egyszer csak vége itt a pont, innen képzeljem el én... 

A másik gondom a leírásokkal volt, néha annyira részletesen beszámolt dolgokról, ételekről, helyekről... és a történet meg csigalassan csurdogált.

A tökéletes évforduló

A boldogság olyan fogalom, amiről mindenki másképp gondolkozik, ugyanígy, azt hiszem a tökéletes pillanatokról is ugyanúgy megoszlanak a feltevések. Nem az számít a médiából mit nyomnak rád, rátok, hanem az, hogy Ti hogy érzitek jól magatokat Együtt. 

Ami egészen biztos, hogy Anthyonnal mi sosem a megszokott ösvényeket jártuk, már a kezdetektől fogva. A hagyományoktól elrugaszkodott volt az, ahogy megkérte a kezem, ahogy az esküvőt terveztük (én a kórházban, ő az esküvőszervezőnél), és ezek a hóbortok megmaradtak a mindennapokban, és az évfordulóinkon is. 

Tegnap volt... 8 év!!! és ez csak házasság :D Még végiggondolni is sok, hát még, ha csak megkísérlem sorra venni az emlékeinket. Lehetetlen! És mégis, milyen különös, hogy elsők között nem feltétlen a legmonumentálisabb pillanatok bukkannak fel, hanem a legmeghittebbek, amik másoknak talán jelentéktelennek tűnnének, nekem mégis kincsek. Imádom, hogy még ennyi év után is egy szóval meg tud nevettetni, úgy ahogy senki más. Hogy a dolgokat más színben képes megmutatni, más perspektívából. És, hogy még mindig tud úgy rám nézni, amitől elpirulok :) 

A tegnapi esténk is ilyen volt, abszolút nem hagyományos. Nem volt gyertyafényes, pezsgős vacsi (nem iszik pezsgőt, nekem meg nem hiányzott), ehelyett elmentünk és Sétáltunk, úgy mint régen csak mi ketten! Batthyány tér - Budai vár - Várkertbazár - Lánchíd - Arany János utcai metró. Utána vacsi. Nem volt giccses, felesleges ajándék! Bevettük magunkat az Alexandrába, és végigpislogtuk az összes emeletet, igen 4 könyv társaságában jöttünk ki (2-2 fejenként)! 

Ezután ismét séta:Nyugati - Margit híd hévállomásig :) Rendben a végén volt szerencsénk megszemlélni a Holdat, csak, hogy legyen némi klisé is az estében! Rég érzetem ilyen jól magam, kellmesen elfáradtam és nagyon nagyon boldog vagyok! 

Az 5. és a 6.

A Szent csontjai c. könyvet Orsi barátnőm küldte egy kisebb könyvtárnyi egyéb e-book társaságában, igazából abszolút ad hoc módon kezdtem neki. Azért azt, mert azt dobta következőnek a lista. A másik újdonság (még mindig) maga az e-book olvasó, de kezdjük megszokni egymást. Hamarosan persze visszajuttatom Tesómékhoz, de addig is kiélvezem, amíg lehet.

Magáról a könyvről: ami legjobban megfogott az az angol, azaz walesi hangulat, a különös folklórral, szokásokkal, hagyományokkal. A különböző tájegységeket élők szentekhez fűződő érzései, függésük tőlük. 

Ezt a könyvet egy minden szempontból különböző követte: A vének háborúja. Ezt a sci-fit drága öcsém ajánlotta a figyelmembe, és belevágtam. A könyv olvasása közben felrémlett a Végjáték, a Csillagközi invázió és kicsit elborzasztó de a James Cameron féle Avatar (nem a kedvencem az a film). Természetesen itt nem arra gondolok, hogy egyik koppintotta a másikat, egyáltalán nem. De bizonyosan felfedezhető a hatás a műveken (az, hogy ki-kire az már megint egy másik kérdés). De a könyv érdekes, izgalmas és ere

deti. Az eleje cseppet lassú, de a végére pörög rendesen. Kíváncsi vagyok a többi részére is. 

Gondolat vagy emlék

Milyen gyönyörű! Néha képzeletben elfogott egy érzés, mintha csak egy régi emléket idéznék fel... egy ehhez hasonló erőd egyik mellvédjén álltam, és néztem a sötét óceánt, ahonnan vártam, hogy közeledjen a végzetem. Nem ilyen holdvényes este volt, hanem az a fajta, mikor a viharfellegek gyűlnek minden felől és a sötét víztömeg fölött szinte gomolyog a Sötétség. A levegő megtelik feszültséggel, mint nagy nyári viharok előtt. Minden elnémul, csak a tenger morajlását verik vissza a sziklák...

A Hóleány, a 4.

Édes, bájos és szomorú történet. Igazi alaszkai hangulat. A történet alapjául egy orosz mese szolgál, amit végigkíséri a történetet: egy idő házaspár, akiknek nem lehetett gyermekük egy téli éjjelen építenek egy hógyermeket, aki életrekel. Az öregek boldogok, és nagyon szeretik a kislányt. A mese sok-sok véget érhet, de minden esetben szomorú, tragikus.

A kislány személyisége érdekes a számomra, mert egyfelől vágyik a szeretetre, befogadásra, másfelől vad és független természet, aki igazán egyedül érzi jól magát az erdőben. Nem lehet társadalmi kötöttségek, korlátok közé szorítani, mert az elpusztítja.

Nagyon tetszett!

Aquincum

Végre itt a tavasz és még a nap is sütöget, így hát irány a szabadba. Március 15-ét úgy gondoltam megünnepelni, hogy a kisfiammal ellátogattunk az Aqincum Múzeumba, mely ilyenkor ingyenesen látogatható. 

Az élmény több szempontból is magával ragadó volt, Utoljára én is évekkel ezelőtt jártam itt, és megdöbbentő volt látni milyen sok új helyet tártak fel, és tettek látogathatóvá azóta.

Már ez önmagában adott egy különleges, nosztalgikus hangulatot. Ám látni a kisfiamon a lelkesedést, azt a csodálattal vegyes izgalmat az arcán, felemelő volt. Minden újabb épület egy újabb labirintus, egy újabb kaland volt a számára. Szerencséjére, még elég alacsony hozzá, hog yide-oda bebújhasson. Órákon át mászkáltunk, képeket készítettünk közösen, sőt még piknikeztünk is. Felejthetetlen élmény volt!