A versek olyanok, mint a szavakba formált könnycseppek

Bánod-e, hogy egy napon 

Mint őszi levelet elhord minket a szél

S a puha avarba temetve elporladunk? 

Bánod-e, hogy hittél, s esengtél,

Fohásszal, mely sosem érte el az Eget

Összetörve, ráébredve ostoba átlag létedre?

Bánod-e a vénséges könyveket

Mik olvasatlan hevernek polcaidon 

S őrzik bölcsességük egy jobb korra várva?

Bánod-e a bűnöket, melyeket elkövettél?

Erkölcsös buja mocskot, miben fetrengtél

Áhítozva a fénybe lelked Sötét vermébe temetve?

Bánod-e a sok elhullatott könnyet,

Melyeket csak az idő vihara szárított

S azokat, melyet elfojtva vesztek el?

Bánod-e, hogy szerettél, s szerettek?

Lángba, fagyba, gyönyörbe, gyötrelembe űzve,

Engedted, hogy lássa, mily gyarló, s emberi a Lelked.

Bánod-e mondd, a szürke napokat,

Melyeket a mosolyok s a vidámság

S az élet körforgása formált színes mozaikká?

Látod-e, hogy az élet édes-bús kertjében

Tőled alig pár lépésre, ott állok

Az érzelmek ködén át is értem ki vagy.

Hallod-e ahogy téli tájban halkan zokogok

Mert szívembe újabb tüskét merítettél

De rám tekintve csak mosolyom láthatod.

Budapest, 2015. március 2.

:(

2003. november 8.

Ím, eltelt már három év

De a seb még mindig ég

Száz meg száz könny hullt

Valahol tán remény gyúlt.

Eljön mindig ez a nap az évben

Mikor gyertyát gyújtunk a sötétben

S emlékszünk rád,

Ki tett sok csodát.

Járom utam, mit az élet szánt nekem

Elbotlom százszor, ugye itt vagy velem?

Fekszem a porban, de fel kell kelni

Nem maradhatok itt, tovább kell menni.

Tanultam tőled sokat, de mégsem eleget

Nem tudom, hogy űzzem el a sötét felleget.

Gyermekként vigyáztál rám, vezetted lépteim

Most egyedül vagyok, nincs, ki fékezze vétkeim.

Hallom még utolsó sóhajod,

Nélküled sebzett madár vagyok.

Ki a jó, és ki az álnok?

Kik ellenségek, kik barátok?

Megyek egy úton, de jó irányba?

Nincs válasz a sok talányra.

Mesélték nekem száz mesét,

S én nem értem a lényegét?!

Megmaradni olyannak, amilyen vagyok

Nem elfelejteni, hogy még is ki vagyok.

Alkalmazkodni másokhoz

Az emberekhez, a világhoz…

Hosszú az élet, feladat vár még

Bonyodalmas ez a Végjáték.

Melyik a jó oldal, hova kell állni?

Melyik döntéssel fogok nagyot hibázni?

Te tudod a választ. Segíts, kérlek!

Leljem meg az Ösvényt, s hazaérjek.

Talán majd egyszer én is bölcsebb leszek,

S lesz egy lányom, ki én vezethetek.

Budapest, 2003. október 31.

Hangulat

Amikor nem akarod hallani a külvilág zaját,
Amikor nem akarod érteni az emberek mocskát,
Amikor sírnál csak mert ők nem látják, mi a lényeg,
Amikor eltéped a remény utolsó, vékony fonalát...

Ülsz távol a térben, kavarogsz mint a hideg por,
Félsz, mert tudod jön egy perc, mikor vissza kell térned,
Égsz, széttépi lelked a vágy, hogy láttasd a többi ostávával
Hanyatlasz, mert agyadat már szétmarta az igazság sava...

Sötétség rejtsd el minden könnyem
Sötétség feledtesd el velem
Sötétség tartsd meg önmagamban
Engedj élnem, szabad gondolattal. 

Telihold / fullmoon

Drága holdfény! 
Köszönöm, hogy ma hidegen és 
oly távolról lefordítottad fényes 
arcod felém! 

Látom, ahogy a felnőket tépi a szél, 
a hideg levegő az arcomba csap. 

Hallom halk suttogó hangod, mely hív
 "Jöjj velem, jöjj az éjszakába"... 

Ismét a régi elhagyott ösvényt taposom, 
talpam alatt fagyos föld. 
De lelkemben új erő izzik, 
melyet többé nem gyűr le az ostoba ösztön.

A gyertyák már lobognak,
hervadt rózsák illatát érzem. 
A sötétség birodalmát 
tiszta fényed még inkább elmélyíti. 

A folyóparton állok... ismét 
Előttem a két izzó Hold, 
Akár egy élő szempár...
A fekete víz mozdulatlan
És valahol távol, túl a fényen
csendesen sír egy zongora.

A lélekörző

Tomboló vágy a néma sötétben
Lelkem omladó kertjében állva
Lesem a közelgő vihart.

Haragos könnyek az arcomon
Értelem hol vagy most?
Harcom ellened elbukott...

Sötét szárnyak borulnak rám
Az órában leperegtek a szemek
Hideg érintése megégeti szívem...

Ismeretlen táj, torz fák mindenütt
A sóhajtó szél idegen nyelven dalol
Távolban egy Torony, mely rég kísért...

Arcom fekete bársonyhoz simul
Könnyem felszárítja az izzó mágia
Sötét árny hív, immár az övé vagyok.