Még 70 nap!

Na még egy

Azt hiszem a következő bejegyzésemet egyetlen egy ember fogja érteni, de nem baj :)

Régi szép idők

Ezt valamikor le tudtam játszani. Emlékszem rá mikor minden este gyakoroltam és nem azért mert kötelező volt, hanem mert szerettem zenélni.

Filmek

Két film, amiket mostanában láttam, és ajánlanám megtekintésre.
1. Szellemíró (Ghost Writer)
Politikai krimi érdekes csavarokkal, ritkaság mostanában.

2. Szerelmünk lapjai (Notebook)
Szerelmes film, de mégsem a csöpögős kategória. Tetszett, hogy nagyon is emberi.

Negyedik és már csak 84 nap

Gyakorlatilag a címmel össze is foglaltam mai posztom lényegét. Sajnos sikerült kicsit megfáznom, ez valószínű a jó időnek köszönhető, aki tegnap elhitette velem, hogy már nem kell olyan komolyan venni az öltözködést, de igen kellett volna. Az előző éjszakát épp ezért (kedves családom legnagyobb örömére) azzal töltöttem, hogy agonizáltam a torokfájástól. Reggel ment is a telefon a céghez, hogy kénytelen vagyok maradni, de igyekszem vissza. Mivel rám szakadt ez a nagy szabadság befejeztem a következő terítéken levő könyvet a Sült zöld paradicsomot. Itt is a filmélmény volt előbb, jóval előbb. Minden életembe belépő új egyedet ezzel a filmmel traktáltam. Szegény gyerekeim még azért úszták meg, mert az egyikük még pocakban van (így ki van szolgáltatva nekem), a másik pedig még túl kicsi hozzá, na de pár év múlva.
Ami különösen tetszett, hogy a hangulatát teljesen sikerült a filmnek megfogni, habár ott a végén sokkal trükkösebb csavar van, mely a könyvből hiányzik, azonban ez a másság nem volt számottevő. Rövid naplószerű bejegyzésekből áll mely ugrál mind az időben, mind a szereplők életében, mindig más szemszögből megvilágítva a történetet. Ebben az esetben is azt tudom mondani, hogy ha valaki nem olvasta még a könyvet, de a filmet látta már, akkor hajrá, nem fog csalódni. Ha viszont a könyvet olvasta, de a filmet nem nézte meg, akkor se habozzon.
A címben szereplő másik téma, igen igen, már csak 84 nap van hátra, voltunk 4D uh-on és láttuk a kislány arcát, nagyon szép! Már nagyon várom, és persze nagyon félek tőle, hogy fogunk megbirkózni két gyerekkel.

Már csak 100 nap!

Hihetetlen, hogy megy az idő, már csak 100 nap és itt a kislányom! Repülnek a hetek, és még nem állunk sehogy. Érzem, hogy szokásunkhoz híven az utolsó hetekre marad minden. Azért abban reménykedem, hogy most nem lesz semmi baj a végén, és nyugiban lehet készülődni. A kisfiamnál sajna megfosztottak ettől a kellemes érzéstől, remélhetőleg ez idén elmarad.

Nagyon várom már a tavaszt, ettől a komor időtől, az ember lánya is komor lesz. Most sikerült kicsit megfáznom, talán a munkatársak addig szuggeráltak míg elhittem.

A harmadik

"Most mit siratsz? Emerencet nem sirathatod, a halott mindig győztes. Csak az élők veszítenek."

Eleinte megrettenve olvastam a könyvet, melybe az iszonytató fordulatok úgy követik egymást, hogy az ember akaratlanul is összerándul tőle. Majd lassacskán hozzáedződtem a könyv stílusához, Emerenc vad természetéhez. Az írónő, és az öregasszony folytonos csatája szemben áll az évek alatt kialakuló mély szeretettel, megbecsüléssel. A vélt, és hitt vallásosság szembeállítva az megélt kereszténységgel csodálatos, értékes képet ad.

Mindannyiunknak van egy ajtaja, ki könnyebben, ki nehezebben nyitja meg az mások előtt, de egy bizonyos: ezen az ajtón csak úgy léphetünk át, ha bentről engednek, ha erőszakkal törjük rá valakire, azzal olyan mély, gyógyíthatatlan sebeket okozunk, melyre nincs gyógymód. Ezért tiszteljük mások ajtaját, és ha bekívánkozunk valahova, előbb kopogtassunk türelemmel, szeretettel, odafigyeléssel.

"Az ajtó

Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom. Állok a kapunkban a lépcsőház alján, a drótszövettel megerősített, betörhetetlen üvegű vasrámás kapu belső oldalán, és megpróbálom kinyitni az ajtót. Kinn az utcán mentőkocsi áll, az egészségügyiek üvegen át beirizáló sziluettje természetellenesen nagy, dagadt arcuknak udvara van, akár a holdnak. Forog a kulcs. Hiába küszködöm. "